Pesti Srácok

Tuti Eb-tipp? Olaszország meglepheti a németeket!

Tuti Eb-tipp? Olaszország meglepheti a németeket!

A játékoskeret, az összeszokottság, és a magabiztosság Németország mellett szól, ugyanakkor messze nem elképzelhetetlen, hogy az olaszok a belgák és a spanyolok után a németeket is meglepik. A negyeddöntők legnagyobb rangadóját Kassai Viktor vezeti, aki alapesetben nem szeret sok sárgát osztogatni – most is megmarad öt alatt?

A negyeddöntők slágermérkőzését szombaton este rendezik az Európa-bajnokságon: a vb-címvédő Németország ellenfele a spanyolokat búcsúztató Olaszország lesz. A két együttes a négy évvel korábbi kontinenstornán is találkozott, akkor az olaszok 2–1-es győzelmet arattak az elődöntőben. Idén márciusban felkészülési meccset vívtak egymással, ami viszont a németeknek sikerült jobban 4-1-es sikerükkel. A Tippmix nyereményszorzói alapján a mostani mérkőzésen is Joachim Löw válogatottja számít esélyesebbnek, viszont nem szabad elfeledni, hogy az olasz csapat már két nagyobb skalpot is begyűjtött a torna során: a csoportkörben Belgiumot, a nyolcaddöntőben a címvédő Spanyolországot verte 2–0-ra.

Forrás: Szerencsejáték Zrt.

Antonio Conte a Juventusnál már összeszokott és jól működő védelemre is alapozhat, ugyanakkor most egy olyan csapattal találja szembe magát, amely szintén nem panaszkodhat hátsó alakzatára. A még veretlen Nationalelf ugyanis sem a csoportkörben, sem a szlovákok ellen simán megnyert nyolcaddöntőben nem kapott gólt – ha ez most is sikerül neki, az 2,10-es nyereményszorzót érhet az erre a fogadási opcióra helyesen tippelőknek.

PestiSracok facebook image

Magyar érdekeltsége is van a rangadónak, a találkozót ugyanis Kassai Viktor vezeti, aki a francia–román nyitómeccs mellett az olasz–svéd összecsapást dirigálta korábban. Előbbi során négy, utóbbin három sárga lapot osztott ki – vajon most milyen lesz a lapjárás? A Tippmixen az erre vonatkozó fogadási lehetőségeket is érdemes lehet böngészni!

Az oddsok természetesen folyamatosan változnak, változhatnak. Mindig nézze meg a legfrissebbeket a Tippmix.hu oldalán!
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.