„Nem kisasszonysport a vízilabda” - hatvan éve háborúzott a válogatott a Szovjetunióval

Éppen hatvan éve, 1956. december 6-án játszották le a magyar sport egyik legendás mérkőzését, a szovjet-magyar olimpiai vízilabda-meccset, mely eltiport szabadságharcunk szimbóluma lett. Nem véletlenül. Itthon, Magyarországon a bevonuló szovjet hadsereg gyakorlatilag már leverte az ellenállást, következett a véres kádári megtorlás időszaka. (Ne feledjük, az áruló Kádár János 1957 tavaszán már azt mondta: körmenetben kell kivégezni a forradalmárokat!) Klasszis sportolóink egy része a decemberi napokban nem tudta pontosan, mit tegyen. Maradjon Ausztráliában, költözzön máshova, esetleg hazatérjen? Családok, barátok (és a visszarendeződés) várták őket (is) itthon, még minden bizonytalan volt, sok rokonról, ismerősről csak kósza hírek érkeztek.

Ilyen lelkiállapotban készültek Gyarmati Dezsőék (és a köztük, mellettük lévő beépített emberek...) a szovjetek elleni rangadóra, amelynek a magyar válogatott volt az esélyese, és amelyet végtelenül higgadt játékkal, de véres küzdelemben sikerült megnyernie. A történelmi mérkőzésről készült már külföldi dokumentumfilm (producer a zseniális amerikai rendező, Quentin Tarantino) – A szabadság vihara -, magyar szuperprodukció – a történelmileg és sporttörténetileg azért nem teljesen hiteles Szabadság, szerelem, most nézzük, mit írtak róla akkor a magyar lapok.

Mert valamit írni kellett, még ha röviden, nagyon röviden is. Kijelenthető, hogy a legbátrabb a Szabad Népből a forradalmi napokban Népszabadsággá változó napilap volt, amely később is megtarthatta új nevét. Egyedül ők utaltak a rangadó ritka durvaságára: „A mérkőzés végig rendkívül kemény, izgalmas játékot hozott. Sok volt a szabálytalanság és a kiállítás.

Az izgalmas mérkőzésen a magyar válogatott 2:0-ás félidő után megérdemelt 4:0 arányú győzelmet aratott, s ezzel nagy lépést tett az olimpiai bajnoki cím megnyerése felé” - írta a Népszabadság, amihez azért biztosan kellett az akkori főszerkesztő, és sportrovatvezető bátorsága. (Nem mellékes, hogy a napilap szerkesztősége november végén sztrájkba lépett Nagy Imréék "eltávolítása" (hol volt akkor még a gyalázatos kivégzés?) miatt, igaz, december elején már kötegestül égették az újságot a Nagy-budapesti Központi Munkástanács felhívására).

Népszava: Elkerültük a közelharcot

Jóval "visszafogottabb" volt a Nemzeti Sport és a Népszava cikke. „A magyar csapat azzal a taktikai utasítással szállt a vízbe a Szovjetunió ellen, hogy állandó úszással elkerülje a közelharcot. Ezt a taktikai utasítást játékosaink kitűnően be is tartották” – írta a sportnapilap Csanádi Árpád telefonos bejelentkezése alapján (bár gyaníthatjuk, hogy Csanádi nem egészen így fogalmazhatott).

A Népszava ugyanúgy az elkerült közelharcról írt. A valóság persze máshogyan festett. A mérkőzés végén világhíressé vált fényképek készültek a fiatal Zádor Ervinről, akinek fejére a szovjet Valentyin Prokopov akkora könyököst mért, amitől felszakadt a magyar játékos arcbőre. Ömlött a vér, és így a meccs, és a jelenet az eltiport magyar szabadságharc szimbóluma lett.

Érdekes, hogy a Képes Sport már a vízilabdatorna megnyerése után (Zádorék a Jugoszlávia elleni mérkőzéssel biztosították be az aranyat) lehozta az esetről készült képet a következő képaláírással:

„Nem „kisasszonysport” a vízilabda, állapítja meg Gyarmati és Zádor” - írta az ismeretlen, cinikus szerző.

Fotó: Herald Sun