Pesti Srácok

„Storck kritikája komolytalan” - Megvédte a magyar edzőképzést a magyar edzőképzés korábbi vezetője

null

Nem olyan rossz a magyar edzőképzés, mint ahogyan azt Bernd Storck lefestette - véli Szalai László, aki 2013-tól 2016-ig vezette a képzést. Szalai szerint a fiatalok igenis tanulni akarnak.

Szalai László 2013-tól három éven át vezette a Magyar Labdarúgó Szövetség edzőképzését. A szakember tavaly nyáron a felcsúti Puskás Akadémia szakmai igazgatója lett, az edzőképzés új vezetőjét, a német Jörg Danielt a múlt héten mutatták be hivatalosan. A váltással kapcsolatban a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck azt mondta: forradalmi változások következnek a magyarországi edzőképzésben, mert ami eddig történt, nem volt kompatibilis azzal, ami Európa más országaiban zajlik. Szalai jogtalannak érzi a kritikát.

„Storck úr kritikáját komolytalannak érzem

– mondta Szalai az Origónak. –

Amikor 2013-ban az MLSZ-től megkaptam ezt a feladatot, az UEFA erre illetékes szakemberei, az úgynevezett Jira Panel szakértői, Michel Sablon és Andreas Morisbaek Magyarországra utaztak, hogy ellenőrizzék a képzési anyagainkat. Ezek az emberek beültek az oktatási napokra, átnézték a tematikát, az órarendeket, az előadási anyagokat, majd elutazásuk után az általunk kialakított magyarországi edzőképzést jónak minősítették. Ez után az UEFA beválasztott abba a technikai elemző csoportba, ahol – többek között - olyan edzőóriásokkal dolgozhatok együtt, mint a Manchester United volt menedzsere, Sir Alex Ferguson”.

PestiSracok facebook image

Szalai szerint ugyanakkor kétségtelenül van különbség az idősebb és fiatalabb edzők között.

„Magyar edző és magyar edző között is óriási a különbség, miként külföldi és külföldi között is. A mostani harmincas-negyvenes éveikben járó szakemberek tanulni akarnak, folyamatosan képzik magukat, egyetemekre járnak, nyelveket beszélnek. Az idősebb kollégák közül akad néhány, aki szerint erre nincs szükség, de a jövő azoké a szakembereké, akik hisznek a folyamatos önképzésben és tanulásban”.

Ahogyan az sem titok, hogy nem mindenkiből lesz jó edző:

„Bármennyire is azt gondoljuk, hogy bárkiből lehet jó edző, ez nem igaz. Mint ahogyan tanárnak vagy orvosnak sem alkalmas mindenki. Az edzőképzés csak egy kaput nyit ki, amelyen ha valaki akar, besétál. Hogy a kapun túl a kapott információkkal, az itt megszerzett tudással miként sáfárkodik, az már nem az edzőképzés felelőssége. Az edzőképzés tehát abban a tekintetben valóban túlmisztifikált, hogy mindenki ettől várja a csodát.”

A

teljes interjú az Origón olvasható

. Sajnos, felcsúti tapasztalatairól, az első csapatba beépített „újabb és újabb akadémistákról” nem beszélt benne a szakember. Fotó: MLSZ

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.