Pesti Srácok

Ígéretes 0–0 Belgrádban, a Videoton itthon kiharcolhatja az Európa Liga főtábláját

Ígéretes 0–0 Belgrádban, a Videoton itthon kiharcolhatja az Európa Liga főtábláját

A Videoton gól nélküli döntetlent ért el a szerb Partizan Beograd vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén. A székesfehérváriak így jó helyzetből várhatják a jövő csütörtöki, felcsúti visszavágót. A párharc győztese a csoportkörbe jut.

Mivel a Vasas után a Ferencváros és a Honvéd is elbukott, egyedül a Videotonban reménykedhettek a magyar szurkolók, már ami az európai kupaszereplést illeti. A fehérvári csapat az előző körben a francia Bordeaux csapatát ejtette ki jókora bravúrral, így önbizalommal készülhetett a szerb Partizan elleni találkozóra. A magyar klub helyzetét két tényező is megkönnyítette: egy, a szerb szurkolók ki voltak tiltva saját stadionjukból, kettő, a Videoton edzője korábban éppen a Partizant vezette.

Izgalmasan indult a gyakorlatilag (néhány magyar vendégszurkoló kimehetett) zárt kapuk előtt megrendezett mérkőzés, ugyanis előbb a Partizannak volt egy kapufája, majd a Videoton is gólt szerezhetett volna. Ezt követően viszont sokkal óvatosabbá vált a játék, a kapuk alig forogtak veszélyben, mindössze Djurdjevicnek volt egy olyan lövése, amely épphogy célt tévesztett. Az első félidő derekán sokat töredezett a játék, a szünet előtti percekben viszont a Videoton futballozott veszélyesebben, gólt azonban nem sikerült szereznie.

A folytatásban ismét mindkét gárda a biztonságra törekedett, egyik sem vállalt komolyabb kockázatot, így többnyire mezőnyjátékkal telt az idő. Néhány pontrúgás, vagy távoli lövés jelenthetett volna veszélyt, de ezek is többnyire elkerülték a kaput. A Partizan ugyan szerzett egy gólt, a Videoton lőtt egy kapufát, de mindkettőt szabálytalanság előzte meg, így ez sem volt valós veszély. A hajrában sem változott a játék képe, úgy tűnt, mindkét félnek megfelel a döntetlen, az utolsó pillanatokban mégis nyerhetett volna a magyar bajnoki ezüstérmes, de a szerbek kapusa nagy bravúrral védte Pátkai Máté közeli lövését.

PestiSracok facebook image

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.