Pesti Srácok

Marozsán világklasszisként csillogott - A Lyon nyerte a budapesti női BL-döntőt

Marozsán világklasszisként csillogott - A Lyon nyerte a budapesti női BL-döntőt

Budapest megint jól vizsgázott: remek hangulatban, közel húszezer ember előtt játszották le a Groupamában a női labdarúgók Bajnokok Ligája-döntőjét. A Lyon magyar származású játékosa, Marozsán Dzsenifer ismét bizonyította, hogy kivételes klasszis: mozdulatait, meglátásait néhány élvonalbeli férfi futballistánk is elleshetné. A Lyon nagyon simán győzött, a Barcelona rövid időn belül ismét négy gólt kapott egy roppant fontos meccsen.

Közel húszezer ember előtt, jó hangulatban rendezték meg Budapesten a női Bajnokok Ligája-döntőt. A Lyon a remekül játszó Marozsán Dzsenifer góljával és csapattársa mesterhármasával végül simán legyőzte a Barcelonát: a francia együttes sokszor egészen jól futballozott.

Bár a finálé egy ígéretes katalán helyzettel indult, a vezetést a hatodik percben – a német válogatottal olimpiai aranyérmes és Európa-bajnok – Marozsán révén mégis a címvédő szerezte meg. Közeli találata után a budapesti születésű támadó középpályást „Ria, ria, Hungária!” rigmussal köszöntötték a lelátóról a magyar szurkolók. Lehetőségek mindkét oldalon akadtak, de a Lyon a folytatásban is pontosabbnak bizonyult a kapu előtt, és az aranylabdás norvég csatár, Ada Hegerberg bő negyedóra alatt mesterhármast ért el, ezzel már a szünet előtt elődöntötte a meccset. Legutóbb a tíz évvel ezelőtti fináléban fordult elő, hogy egy játékos három gólt szerzett.

A második félidőben is gyakran eljutottak az ellenfél kapujáig a csapatok, jó iramú volt a játék, ám a befejezések – még francia részről is – pontatlanabbra sikeredtek, mint az első felvonásban. A 69. percben egy színes jelmezbe öltözött szurkoló berohant a pályára, de a nézők számára nemcsak ez okozott izgalmat, hanem az is, hogy a katalánoknak több lehetőségük is volt a szépítésre, és ez végül a csereként beállt Asisat Oshoalának a 89. percben sikerült is. A mezőny legjobbjának Hegerberget választották. A díjakat többek között Aleksander Ceferin, az európai szövetség (UEFA) szlovén elnöke, valamint Csányi Sándor, a magyar szövetség (MLSZ) elnöke adta át. A női BL gólkirálya a német Wolfsburg dán csatára, Pernille Harder lett nyolc találattal.

PestiSracok facebook image

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.