Pesti Srácok

„Ez a magyar szív” – Európa-bajnoki-negyeddöntős a női kosárválogatott!

null

Elképesztő védekezésével, hatalmas szívvel küzdve legyőzte a magyar női kosárlabda-válogatott Olaszországot az Európa-bajnokság második csoportmeccsen, így két sikerével, csoportgyőztesként már most továbbjutott a negyeddöntőbe! A nemzeti csapat tizennyolc éve nem járt Európa nyolc legjobb csapata között: jöhet a törökök elleni „tét nélküli” meccs, majd a negyeddöntő. A nagy álom az első hat lenne, hogy elindulhassunk az olimpiai selejtezőtornán.

A szlovénok elleni elképesztő negyedik negyed és szenzációs fordítás után feltöltődve várta a magyar női kosárlabda-válogatott a szerb-lett rendezésű Európa-bajnokság második csoportmeccsét. Az ellenfél Olaszország volt, soraiban Cecilia Zandalasinivel, Európa valószínűleg legjobb játékosával.

Akit Raksányi Krisztina egyszerűen leszedett a pályáról. Az amerikai WNBA bajnokát...

Hatalmas tett volt, ahogyan az is, hogy a kevéssé sikerült első félidő után ismét feltámadt a válogatott. Sokat segített, hogy a csütörtöki győzelem a magyar szurkolókra is hatással volt: ezen a meccsen már ötszázan szurkoltak – nem kell mondani, hogy milyen lelkesedéssel.

PestiSracok facebook image

Bár az első negyedet hét ponttal megnyerte a nemzeti csapat, a második már nyolccal az ellenfélé lett, így Olaszország vezetett egy ponttal. Fáradtnak tűnt az együttes, de valahonnan erőt gyűjtött, és még keményebben védekezett, így a harmadik negyed megint a mieinké lett, az utolsóban pedig már a hármasok is beestek, így végül sima lett a vége. Váratlanul sima.

Magyarország 59–51-re győzött, a végén már izgulni sem kellett. Két győzelmünknek és a körbeverésnek hála már két meccs után csoportelső a válogatott, ezzel bejutott a negyeddöntőbe, és nyugodtan várhatja a törökök elleni mérkőzést. További jó hír, hogy nem kell játszanunk plusz egy meccset a kieséses szakaszban, így a nyolc között a magyar lesz a pihentebb válogatott.

„Ez egy csoda. Ha kellett, támadtunk tegnap, ha kellett, védekeztünk, mint ma. De a legfontosabb, hogy csapatként dolgoztunk. Úgy látszik, hogy van egy magyar szív, ez mindenkiben ott dobog – mondta hihetetlenül boldogan a szövetségi kapitány Székely Norbert. – Nagyon jó érzés ennek a csapatnak az edzőjének lenni. Ez a csapat vevő arra, amit kér tőlük az ember. Ennél csodálatosabb nincs az ember életében. Mindenki feláldozza magát a csapat oltárán. Az a cél, hogy szedjük fel a parkettát.”

A negyeddöntő 2001 óta először sikerült; a nagy álom a legjobb hatba kerülés. Még mindig nem mi vagyunk a favoritok, de egy fontos sikerrel összejöhetne az olimpiai selejtezőtornát érő helyezés. Ez a csapat bőven megérdemelné, mert elképesztően tudnak küzdeni a nemzeti színekért és egymásért.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.