Pesti Srácok

Nagy fogás: bosnyák válogatott játékost igazolt a Fradi

Nagy fogás: bosnyák válogatott játékost igazolt a Fradi

A Ferencváros hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Sparta Praha bosnyák válogatott balhátvédjét, a 23 éves Eldar Ćivićet. A játékost a Dinamo Zagreb is le akarta igazolni, de a bosnyák nemzeti csapat alapembere a Fradit választotta.

A Ferencváros hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Sparta Praha bosnyák válogatott balhátvédjét, a 23 éves Eldar Ćivićet. A hírek szerint a Dinamo Zagreb is szerette volna megszerezni a futballistát, de ő a magyar csapat mellett döntött. Ćivić a Sparta alapembere volt, a bosnyák nemzeti csapatban 2018 óta nyolc mérkőzésen lépett pályára, az idén három Európa-bajnoki selejtezőn is a kezdőcsapat tagja volt.

„Csehország legnagyobb klubjában futballoztam ezelőtt, most meg Magyarország legnagyobb klubjához érkeztem. Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy magamra ölthetem az FTC mezét, és szeretnék fontos, tevékeny részese lenni a következő évek sikereinek. Védekezésben és támadásban is hasznos játékos vagyok, szeretem a szélen segíteni az akciókat. Nagy erősségem a veszélyes beadások” – mondta magáról Ćivić a Fradi.hu-nak.

Forrás és fotó: Fradi.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?