Pesti Srácok

Egy góllal bukta el a női vízilabda-válogatott a világbajnoki bronzérmet az ausztrálok ellen

Egy góllal bukta el a női vízilabda-válogatott a világbajnoki bronzérmet az ausztrálok ellen

Egy góllal kikapott és így csak negyedik helyet szerzett a világbajnokságon a magyar női vízilabda-válogatott. Az ausztrálok pár perc alatt elhúztak három góllal, de ezt óriási lelkesedéssel még az első negyedben kiegyenlítettük. A mérkőzést meg is fordítottuk, azonban túl sok hibát követtünk el, így végül az ausztrálok egy góllal, 10-9-re nyerni tudtak, a magyar válogatott pedig elpuskázta a legnagyobb helyzeteit is.

Nem indult könnyen a mérkőzés: az ausztrálok három gólos előny szereztek pár perc alatt, de a magyar lányok nem este össze, hanem megrázták magukat és eltüntették az ausztrálok előnyét, sőt, a negyed végén még a vezetést is megszerezhettük volna.

A második negyedben már ez is sikerült, 4-3-ra vezettünk, sőt, újabb helyzetet puskáztunk el. Az ausztrálok ekkor már 8-9 perce nem lőttek gólt. De sajnos a gólínségük ezt követően eltűnt, és nagy adok-kapok kezdődött: itt egy gól, ott egy gól. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, a magyar válogatott mindig lőtt egy gólt, amit az ausztrálok kiegyenlítettek; a tendencia sajnos csak a negyed végén borult föl, amikor döntetlen állásnál egy támadásunknál nem fújtak szabálytalanságot a bírók, az ausztrálok lekontráztak és ők vonulhattak előnnyel a nagyszünetre a félidőben. 7-6-os ausztrál vezetésről kellett újból visszakapaszkodni.

A harmadik negyed is zűrzavarosan kezdődött, szerencsére az ausztrálok nem tudtak elhúzni két góllal, Keszthelyi zseniális ejtése pedig újból döntetlenre módosította az állást. Ebben a játékrészben kevesebb gól született, de sajnos nem tudtunk kiegyenlíteni, a kulcspillanatokban nem hoztak jó döntést a lányok. Az utolsó negyed előtt 8-7 volt az állás az ausztrálok javára, egy-egy gól született a harmadik negyedben.

PestiSracok facebook image

Az utolsó negyedben a bírók is közbeszóltak, hiszen egy ausztrál támadást követően, melyet Gangl Edina hárított, érthetetlen okokból kifolyólag visszaadták az ausztráloknak a labdát, akik ebből a lehetőségből már nem hibáztak. Ezt követően nekünk semmi sem jött össze, az ellenfél pedig megint elhúzott három góllal: 10-7 volt az állás, öt és fél perccel a vége előtt. Szilágyi kozmetikázni tudott, a bírók pedig elkezdték adni nekünk is az emberelőnyöket, melyből egyet sikerült újból kihasználni.

Drámai utolsó perceket élhettünk át: a magyar csapat óriási helyzeteket hagyott ki, ajtó-ablak ziccereket sem tudott gólra váltani a magyar válogatott, így a végén 10-9 arányban az ausztrálok nyerték a mérkőzést és ezzel a világbajnoki bronzérmet. Nem állt messze a magyar csapat a harmadik helytől, de picit saját magunkat vertük meg, így a negyedik helyen zártunk.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Állítólagos zaklató üzenetek miatt kilencedik hónapja tartják letartóztatásban Szöőr Annát, a Civil Jogász Bizottság volt tagját

Magyar ugar 2020 október 30.
Kafkai abszurdba fordult a patrióta jogász-pszichológus ügye. Szöőr Anna családi vitái fajultak el annyira, hogy jelenleg zaklatás vádjával áll bíróság előtt, nem először. A vád szerint jelenlegi férjét, korábbi házastársát, vele közös gyermekeinek keresztanyját és a család ügyvédjét árasztotta el kéretlen elektronikus levelekkel, üzenetekkel. Bár a védők és egyes szakértői megállapítások szerint még azt sem bizonyítható, hogy egyáltalán Szöőr Anna írta a sérelmezett üzeneteket, mégis tizenkét hónapra fogházba záratná az ügyészség. Bűnismétlés veszélyére való hivatkozással a Budai Központi Kerületi Bíróság idén február 18-án rendelte el a letartóztatását. Kilencedik hónapja tartják fogva, nyolcszemélyes cellában, köztörvényes, köztük életellenes bűncselekmények miatt letartóztatottakkal összezárva (ami persze nem meglepő, letartóztatás esetén bárki bárkivel egy cellába kerülhet - a szerk.). A tárgyalásokra szoros kéz- és lábbilincsben viszik, nem telefonálhat, nem fogadhat látogatókat, és védőinek a szabadlábra helyezését, illetve a kényszerintézkedés enyhítésére benyújtott indítványait rendszeresen lesöprik. "Az új büntetőeljárási törvény szigorúan szabályozza a letartóztatás, mint legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Ezt a kényszerintézkedést csak a legvégső, különösen indokolt esetben rendelhetik el. Ami történik, előrehozott büntetésnek és beismerés, kikényszerítés meg nem engedett eszközének tűnik, olyan jogi nonszensz, amelyet az ügyet ismerő védők széles körének megdöbbenése és értetlensége kíséri" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, aki Szöőr Anna egyik védője is egyben, Molnár László Zsolt ügyvéd mellett. A jogász-pszichológus érdekében a Nemzeti Jogvédő Szolgálaton kívül a Lovas István Társaság és a Nemzetegyesítő Mozgalom is kiállt a napokban.

László Petra: Ami velem történt, az a XXI. század legjobban megszervezett boszorkányüldözése volt – PS-interjú!

Magyar ugar 2018 november 5.
Nemcsak a korábbi munkáját, hanem kis híján az egzisztenciáját is elveszítette a PestiSrácok.hu operatőre, László Petra, akit a múlt héten jogerősen felmentett a Kúria, amely kimondta, hogy nem rugdosott migránsokat 2015 szeptemberében Röszkén. Kolléganőnk fejére dzsihadisták tűztek ki vérdíjat a nemzetközi szintre gründolt hisztéria legsötétebb időszakában, miközben a hangulatot keltők egy olyan embert – az állítólagos áldozatot – magasztaltak jóságos menekültként, aki a hírek szerint tevékenyen részt vett a kurdok elleni népirtásban Irakban. László Petra portálunknak beszélt arról is, hogy az N1TV vezetésének esze ágában sem volt meghallgatni az ő verzióját, amit ma már megért, hisz a néppártosodás szemfényvesztésével kampányoló, ám valójában balra tolódó Jobbiknak inkább az volt az érdeke, hogy az őrjöngők elé vessék koncnak. László Petra reménykedik, hogy a bűncselekmény hiányában történt felmentő ítéletnek lesz olyan következménye is, hogy az eddig csak hazugságokat terjesztők kénytelenek lesznek egyszer közölni a tényszerű valóságot is az ügyben.