Pesti Srácok

Messi és Argentína többet érdemelt volna – A brazilok nyerték az ősi rangadót

null

Messinek megint nem sikerült: Argentína egy remek, lendületes rangadón vereséget szenvedett Brazília ellen, így a hazai pályán játszó ősi rivális jutott be a Copa América döntőjébe. Messiék ezúttal jól játszottak, volt két kapufájuk, de a brazil csapat hihetetlen hatékonyan futballozott. A Barcelona zsenije nem tört össze: azt mondta, mindenképp folytatná, mert büszke fiatal játékostársaira, akikből nagy együttes válhat.

Remek, kemény, lendületes mérkőzést hozott a Copa América előre várt elődöntője, a brazil–argentin örökrangadó - annak ellenére, hogy a legtöbb játékos lábában nagyjából hatvan klubmeccs benne van, és iszonyatosan ki vannak facsarva.

Bár a hazai pályán játszó brazil csapat hamar megszerezte a vezetést egy gyönyörű góllal, Messiék ezután sokáig nyomás alatt tartották az ellenfelet. Több helyzetet kidolgoztak, a szünet előtt Agüero fejelt, utána Messi lőtt hatalmas kapufát, majd jött a mindent eldöntő, kicsit szerencsés második brazil gól. Brazília 2–0-ra nyert, úgy, hogy az argentin csapatnak tízzel (!) több lövése volt.

Argentína, amely a csoportmeccseken csak szenvedett, most odatette magát. Legjobbjuk Messi volt, aki ezúttal is megtett mindent, szervezett, sprintelt, néha még a kapu elé is odaért - ebben most ennyi volt. Ez a kiesés viszont korántsem annyira fájdalmas, mint a korábbiak. Ezt a válogatottat senki sem tartotta esélyesnek, ehhez képest felvették a versenyt a torna favoritjával. Messi sem tört össze, visszavonulásról most szó sincs:

PestiSracok facebook image

– mondta a Barcelona harminckét éves csillaga, aki a 2016-os, Chile elleni döntős vereség után 2018-ig nem játszott a válogatottban.

A brazil csapat elképesztően hatékonyan futballozott: összesen négy lövése volt, ebből három kapura ment és lett belőle két gól. Negyvenkét meccs alatt mindössze kétszer (!) kapott ki, mióta Tite a szövetségi kapitány, és látszólag Neymar sem hiányzott. Dani Alves örökifjan futballozott, Coutinho sem emlékeztetett barcelonai „önmagára”, elől pedig Firmino és Gabriel Jesus hozta magát. Ők adták a gólpasszt egymásnak.

Brazília várja döntőbeli ellenfelét, amely a papírforma szerint Chile lesz, de Peru egy újabb nagy bravúrral megtréfálhatja. Argentína a harmadik helyért játszik. Jövőre Argentína lesz a Copa egyik társrendezője: ha nem lesz sérült, Messi valószínűleg újra megpróbálja megszerezni ezt a trófeát.

Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.