Pesti Srácok

Álomgóllal nyert a Honvéd Felcsúton – Gazdag villanását még sokszor megnézzük (videóval)

null

A Budapest Honvéd mindig az év egyik meccsét játssza Felcsúton, a Puskás Akadémia otthonában, amelyet a kispesti együttes és a magyar futball legendájáról, Puskás Ferencről neveztek el. Ezúttal is így volt, és most a Honvéd győzött, valami egészen elképesztően szép góllal: a saját nevelés Gazdag Dániel a második félidő hajrájában döntötte el a meccset. Gazdag előbb szépen becselezte magát, majd egy kényszerítő utáni sarkazós csel végén a hálóba emelt.

A hazaiak kezdtek lendületesebben, a vendégvédők egyszer a gólvonalról mentettek, mégis a Honvéd szerzett vezetést Davide Lanzafame jóvoltából. A gól láthatóan megbénította a Puskást, amely sokáig nem találta a ritmust. Az első félidő közepén szinte a semmiből egyenlített a felcsúti gárda: egy baloldali beadást Gyurcsó Ádám fejelt kapura, a labda Ivan Lovricon megpattanva került a hálóba, Tomás Tujvel csak belekapni tudott, hárítani nem. A folytatásban nagy fölénybe került a Puskás Akadémia, sorra dolgozta ki a helyzeteket a fővárosiak kapuja előtt, de a szünetig újabb találat nem esett.

A fordulást követően kiegyenlítettebbé vált a találkozó, mindkét csapat gólra törően futballozott ekkor. Amikor a félidő közepén leült a meccs, Gazdag Dániel szenzációs góllal ugrasztotta talpra a lelátón helyet foglalókat: a Honvéd középpályása baloldalról kígyózott végig a hazai védelmen, mindenkit kicselezett, majd egy kényszerítőt és egy sarkazós cselt követően – az elé kijövő kapus fölött – a hálóba emelt.

PestiSracok facebook image

Újfent az egyenlítésért küzdött a hazai együttes, ám elég tanácstalannak tűnt a vendégek kapuja előtt, így a fővárosiak győzni tudtak.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.