Pesti Srácok

Szoboszlaiék Belgiumban is győztek, a továbbjutásért lépnek pályára a BL-címvédő Liverpool ellen!

Szoboszlaiék Belgiumban is győztek, a továbbjutásért lépnek pályára a BL-címvédő Liverpool ellen!

Hazai pályán kiütötte a Salzburg a belga Genket, és idegenben sem adta alább: Szoboszlai Dominikék simán győztek Belgiumban, így az utolsó fordulóban a továbbjutásért lépnek pályára a Bajnokok Ligája címvédője, a Liverpool ellen. A magyar válogatott középpályása ismét kezdőként lépett pályára, és lecserélésig jól, lendületesen játszott. A csoport másik meccsén a Pool ezúttal sem bírt a Napolival: a vége 1–1 lett. Szoboszlai mellett végül Gulácsi Péter és az ezúttal nem játszó, sérült Orbán Willi is örülhetett: csapatuk, a Leipzig az utolsó pillanatban egyenlített a Benfica ellen. A Barcelonában Messi a 700. meccsén lépett pályára a Dortmund elleni rangadón, és ha már így volt, egy góllal és két gólpasszal járult hozzá a 3–1-es sikerhez.

De jó ezt látni: Szoboszlai Dominik ötből negyedszerre is kezdőként lépett pályára a Bajnokok Ligája-továbbjutásért még versenyben lévő Salzburgban. A magyar futball legnagyobb ígérete – aki már most a válogatott egyik legjobbja – ezúttal sem élt vissza a bizalommal: az osztrák csapat első gólja az ő szabadrúgása után született. A belga Genk kapusa röviden ütötte ki Szoboszlai lövését, a magyar fiú csapattársa pedig köszönte szépen (0–1).

Később Szoboszlai középre adott labdája után alakult ki helyzet és egy újabb gól (0–2). Az osztrák csapat a szünet után sem vett vissza: összejött a harmadik gól, és bár a Genk szépített, a vége 4–1 lett. Szoboszlait a hajrában cserélték le, de ennél is fontosabb, hogy komoly tétje lesz a Liverpool elleni utolsó meccsnek. Ha a Salzburg győz, akkor a BL-nyolcaddöntő is összejöhet! Hatalmas szó ez a Napoli és a Liverpool társaságában, amely a hihetetlen angol nyomás ellenére végül kétgólos döntetlent játszott egymással Angliában.

A nap feltámadását Gulácsi Péter és Orbán Willi csapata, a Leipzig nyújtotta. Bár kisebb csalódásra a hajrában még két góllal ment Lipcsében a Benfica, a Leipzig az utolsó pillanatokban szépített, majd egyenlített. Ennél jóval simábbra sikerült a Barcelona Dortmund elleni rangadója. Bár a német együttes az elején vezetést szerezhetett volna, utána beindult a Barcában a 700. meccsét játszó Messi és csapata. Az argentin zseni előbb gólpasszt adott Suáreznek, aztán beköszönt, majd a szünet után Griezmannt is tökéletesen kiszolgálta. Bár a Dortmund a végén szépített, ez a meccs ismét Messiről szólt.

PestiSracok facebook image

Fotó: UEFA.com

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.