Pesti Srácok

Dráma Madridban: a hajrában fordított a Manchester City a Real otthonában

Dráma Madridban: a hajrában fordított a Manchester City a Real otthonában

Győzni tudott Madridban a Manchester City, ezzel nagy esélyese lett a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek leginkább várt párharcának. A meccs második félideje csúcsfutballt hozott, de a Real hiába szerzett vezetést, nem csak kikapott 2–1-re, de kiállított csapatkapitányát, Sergio Ramost is elveszítette. A Cristiano Ronaldo vezette Juventus nagy esélyes volt Franciaországban, de a Lyon 1–0-ra megnyerte az odavágót.

Bár sok nagy meccset láthattunk a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőiben, a legnagyobb rangadónak a Real Madrid–Manchester City ígérkezett. Főleg azután, hogy az UEFA két évre elmeszelte Manszúr sejk csapatát. Az első félidő ennek ellenére kisebb csalódást okozott, egyik csapat sem nyílt ki, így elég eseménytelen, vérszegény futballt láthattunk. A szünet után viszont felpörögtek a dolgok. A City elkezdett egyre jobban futballozni, de nem élt a lehetőségeivel, nem úgy a Real, amely Isco góljával megszerezte a vezetést.

Ekkor a hazai csapat került fölénybe, de a City nem adta fel: előbb Jesús fejelt gólt De Bruyne passzából, majd a belga talált be tizenegyesből (2–1). Később még Sergio Ramost is kiállították a hazai csapatból, amely így hátránnyal és csapatkapitánya nélkül mehet Manchesterbe. Komoly feladat vár így a Realra.

A másik szerdai meccs toronymagas esélyese a Juventus volt, bár Lyonban találkozott a két csapat. A francia együttes aztán megtréfálta a Juvét, az első félidőben sokkal jobban futballozott, és megérdemelten szerzett vezetést. Bár a szünet után C. Ronaldo és társai becsülettel próbálkoztak, a Lyon 1–0-ra megnyerte az odavágót. Ettől függetlenül továbbra is a Juventus a favorit, de messze nem várhatja olyan nyugodtan a visszavágót, mint amire sokan számítottak.

PestiSracok facebook image

Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.