Pesti Srácok

Nem volt ellenfele a Ferencvárosnak – Kispesten is győzött, így harmincegyedszer magyar bajnok

Nem volt ellenfele a Ferencvárosnak – Kispesten is győzött, így harmincegyedszer magyar bajnok

2–0-ra győzött Kispesten, így már most, a 30. fordulóban megnyerte a bajnokságot a Ferencváros. A Fradi a sikerrel már tizennégy pontra került a Mol Fehérvártól, így annak hiába lesz még négy meccse, nem foghatja be a bajnokot. A Fradi összességében harmincegy bajnoki címnél jár.

A Ferencváros kedden a kupagyőztes Budapest Honvéd vendégeként aratott 2–0-s győzelmével megvédte bajnoki címét a labdarúgó OTP Bank Ligában. A Fradi ezen a meccsen csak negyedóráig játszott igazán jól, de azzal meg is nyerte a mérkőzést. A 31. elsőségüket ünneplő zöld-fehérek góljait Miha Blazic és Michal Skvarka szerezte a második félidő elején, utóbbi gólja kifejezetten szép volt.

Alaposan átformált csapatot állított össze kezdőként Szerhij Rebrov: a vendégek vezetőedzője stabil alapemberei közül hatot a kispadra ültetett. Az összecsapás jó iramban kezdődött, amely során a Honvéd volt agilisabb, lendülete azonban húsz percig tartott ki. Akkor visszafogottabb lett a tempó, a Ferencváros pedig átvette a kezdeményezést, fölényét a szünetig meg is tudta tartani. Az első félidőben nem volt kaput eltaláló lövés.

Zubkov kihagyott óriási helyzete vezette fel a második játékrészt, majd a 48. percben szöglet után Blazic fejjel juttatta vezetéshez a vendégeket, akik öt perccel később egy kontra végén növelték az előnyüket. A hátralévő időben a házigazdák kezdeményeztek többet, de kevés veszélyt jelentettek Gróf kapujára, így végül még szépíteniük sem sikerült.

PestiSracok facebook image

Az FTC 24 év után tudott ismét egymást követő két idényben aranyérmes lenni.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.