Pesti Srácok

Négymilliárd eurótól eshetnek el az európai futballklubok

Négymilliárd eurótól eshetnek el az európai futballklubok

Az európai futballklubokat tömörítő szövetség (ECA) becslése szerint a 2020/21-es idény végéig az egyesületek megközelítőleg négymilliárd eurós bevételtől esnek el a koronavírus-járvány következtében.

Az ECA szerint a jelenlegi szezonban - amelyet márciusban szinte mindenhol felfüggesztettek - mintegy 1,6 milliárd eurós veszteséget kell elkönyvelniük a kluboknak, a következőben pedig 2,4 milliárd euró lehet a hiány. Az ECA felmérése azzal még nem kalkulál, hogy a pandémia miatt az átigazolási szezonban jóval alacsonyabb árakon váltanak majd várhatóan klubot a játékosok. A világjárvány hatással van a televíziós jogok értékesítésére és főként a jegyeladásokra, hiszen a legtöbb országban jelenleg is csak zárt kapus mérkőzéseket tudnak rendezni. Az ECA tíz ligát - köztük az öt legerősebb bajnokságot - vizsgált meg a belépők értékesítése szempontjából, eszerint a mostani szezonban 400 millió eurót, a következőben pedig várhatóan 1,1 milliárdot buknak majd a klubok.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.