Hiába kecsegtették, nem hagyta elrománosítani magát, inkább Magyarországon emelte fel a jégkorongot – Kercsó Árpád regényes élettörténete
Kercsó Árpád a magyar jégkorongsport egyik legnagyobb alakja. Edzőként. A székely szakember előbb Romániában lett híres új edzésmódszereiről és sikereiről, de nagy szerencsénkre később átjött Magyarországra. Mindent megkapott volna Romániában, de ő nem akart cserébe belépni a pártba, nem beszélve az elrománosodásról. Állandó vendégszerzőnk, Kovács Attila elbeszélgetett vele a kezdetről, a folytatásról, az alkalmi jégpályákról és a híres edzéseiről. Kétrészes cikkünk első része következik. „A Maros árterében minden télen csináltunk és karban tartottunk egy jégpályát, ezen zajlottak a foglalkozások. Az időjárás ezt lehetővé tette, és mi éltünk is a lehetőséggel. Mit mondjak? Romantikus volt…” - mondja a kezdetekről. Ki sejtette akkor, hogy később oroszlánrésze lesz a magyar válogatott csodálatos történetében?
KOVÁCS ATTILA
Székelyföld, azon belül is a Gyergyói-medence egész Közép-Európa leghidegebb, legzordabb éghajlatú területe, négy-öthónapos telei alkalmával gyakran -30 Celsius foknál is hidegebb van. Talán a hosszú, zimankós telek is tehetnek arról, hogy élénk jégkorongos élet jellemzi a medencét. Minden településen akad kisebb-nagyobb jégpálya, és ha már van pálya, akkor csapat is verbuválódik. Sokszor reggeltől sötétedésig folyik a játék.
A medence fővárosa Gyergyószentmiklós, az a város, amely a magyar jégkorongsport egyik legfontosabb személyiségének, Kercsó Árpádnak is a szülőhelye. Itt cseperedett, itt járt iskolába és itt kezdett jéghokizni is. Kercsó különleges személyisége a magyar hokinak, hiszen bizonyos értelemben része, sőt neveltje a román, és azon belül a székely jégkorongnak is. Nagy szerencsénk, hogy sikertörténetének legveretesebb fejezetei a magyar hokihoz kapcsolódnak.
De ne szaladjunk ennyire előre. Maradjunk egyelőre a gyermekkornál.
Kercsó Árpád: „Igazi, hamisítatlan székely család vagyunk, édesanyám és édesapám is tisztalelkű, székelyek voltak. Hárman voltunk testvérek, én vagyok a legidősebb. Lajos öcsém ma is Gyergyószentmiklóson él, Csaba pedig – aki szintén ismerős lehet a hokibarátoknak, hiszen Jászberényben bajnoki címet is nyert – sok év új-zélandi lét után most Hollandiában él és dolgozik. Édesapám kőfaragó-mester volt, keményen dolgozott és megteremtette családja számára a megélhetést.”
A hokiőrület, amely a fentiek okán jellemzi a székely medencék gyermekeit, a Kercsó-testvéreket is utolérte. Kisgyermek koruktól kezdve játszottak a többiekkel az alkalmi jégpályák valamelyikén.
Kercsó Árpád: „Körülbelül 10 éves voltam, amikor megkaptam a szüleimtől életem első korcsolyáját.
A mai gyerekek, akik most kezdik a jégkorongot, talán fel se vennének már egy olyan egyszerű, felcsavarozható, úgynevezett kurblis korcsolyát, mint amilyen ez volt. Nekem viszont a világ minden kincsével felért, hiszen általa végre saját korcsolyám lett.
Onnantól kezdve egyre több időt töltöttem valamelyik alkalmi jégpályán, amelyből több is akadt a városban. Hatodikos lehettem, amikor felfedezett a Gyergyószentmiklós ifjúsági csapatának edzője. Itt indult el jégkorongos pályám.”
Egy borízű hang vonultatta vissza
Kercsó Árpád igen hamar állandó tagja lett csapatának. Ez nem volt kis dolog, hiszen a jégkorong – mint a legnépszerűbb székelyföldi sportág – bőven adta az utánpótlást az egyes csapatok háza táján. Amilyen nehéz volt csapattaggá válni, olyan könnyű volt kikerülni onnan. Gyergyószentmiklós egyébként mindig csak a másodhegedűs szerepkörét tölthette be a székelyföldi medencék közül, hiszen a híres Csíkszeredai Sport Clubbal nem lehetett felvenni a versenyt.
Kercsó Árpád: „Három kiemelkedő csapata volt akkoriban a román jégkorongnak. Két bukaresti, a Steaua és a Dinamo, valamint a Csíkszeredai Sport Club. A gyergyói hokinak pályafutásom során soha nem volt esélye a bajnoki címre. Már az is nagy eredmény volt, ha sikerült jól megszorongatnunk a Sport Clubot. A Gyergyó szintjén volt körülbelül az akkor még meglévő Székelyudvarhely csapata is. Ennek ellenére Gyergyó és Udvarhely is nélkülözhetetlen volt, hiszen számos tehetség került ki innen, és vált meghatározó játékosává a Sport Clubnak, vagy a két bukaresti nagycsapat egyikének.”
Kercsó Árpád játékos pályafutása mellett mindig is tudatosan készült a civil életre. Bár a megfogalmazás így talán nem is teljesen pontos, hiszen sosem távolodott el a sporttól, sosem gondolkodott klasszikus civil életpályában. Testnevelő tanári diplomát szerzett, így a hétköznapi életben is a sport közelében maradt.
Kercsó Árpád: „Játékos-pályafutásom mellett testnevelő tanárként dolgoztam Gyergyócsomafalván, és itt kezdtem el a hokiedzői munkát is. Talán kevesen tudják, de kézilabdacsapatom is volt ebben az időben, és a focit is nagyon szerettem mindig.
Az ottani körülmények eléggé nomádok voltak, hiszen mi természetes jégen készültünk. A Maros árterében minden télen csináltunk és karban tartottunk egy jégpályát, ezen zajlottak a foglalkozások. Az időjárás ezt lehetővé tette, és mi éltünk is a lehetőséggel. Mit mondjak? Romantikus volt…”
Bár különösebb gond nélkül kivitelezhető lett volna, hogy párhuzamosan fusson a három tevékenység, azaz, hogy aktív játékosként tanári és edzői munkát is végezzen, ez csak nagyon rövid ideig zajlott így. Kercsó Árpád ugyanis egy hirtelen ötlettől vezérelve, meglehetősen fiatalon felhagyott az aktív játékkal.
Kercsó Árpád: „Még csak huszonhét éves voltam, elvileg a legjobb játékos-korban, amikor visszavonultam. A döntés oka igencsak prózai, ám szóról-szóra igaz. Éppen egy székely rangadót játszottunk a Csíkszereda ellen, és ahogy az lenni szokott, hiába a hazai pálya, ezúttal is a Sport Club vezetett.
Egy társam nagyot hibázott, ami után alaposan ledorongoltam. Amikor korcsolyáztam lefelé, egy borízű hang bekiabálta a megfellebbezhetetlen ítéletet: „Ne magyarázz Kercsó, te se vagy jobb, mint ő!” Ez akkor, ott a padon, még nem érintett túlzottan mélyen, talán titkon mosolyogtam is rajta, ám éjszaka belém hasított a felismerés: abba kell hagynom, méghozzá azonnal, mert nem történhet meg az, hogy egyszer a neveltjeim füle hallatára hangozzék el egy efféle kijelentés!
Nem is tétováztam. Másnap azonnal közöltem a döntésemet a csapattal, és végleg abbahagytam a játékot. Onnantól kezdve csak edzői munkát végzek a hokiban.”
A kercsói edzésmódszer titka
Hogy a jégkorongsport mekkorát veszített a játékos Kercsó Árpád visszavonulásával, azt nem lehet megmondani, az viszont kijelenthető, hogy az edző Kercsó megreformálta a környezetét, és új alapokra helyezte a hokit, először Székelyföldön, aztán az anyaországban is. Eredményei a kezdetektől fogva önmagukért beszélnek. De vajon miben áll a „kercsói titok”? Mi jellemzi a kercsói edzésmódszert, amelyet a világ számos országában elismeréssel illettek, és amellyel minden jelentős hokinagyhatalom ellen sikerre vezette aktuális együttesét?
Kercsó Árpád: „Némileg a kényszer vezetett oda, hogy saját úton induljak el. Ismerve ugyanis a román hoki helyzetét, hamar ráeszméltem, hogy óriási hendikeppel indulok Gyergyócsomafalván, hiszen a bukaresti, a csíkszeredai, de még a gyergyószentmiklósi gyerekek is jobb háttérrel rendelkeznek, mint amivel Csomafalván én rendelkeztem. Így egyértelmű volt, hogy csak akkor van esélyem föléjük nőni, ha valami egészen újat találok ki, valami egészen egyedi módszert sikerül kidolgoznom.
A „kercsói titok” lényege a következő: gyűjts össze egy csapatra való gyermeket, hitesd el velük, hogy nagyon jók, és dolgozz velük nagyon jól. Nyilvánvaló, hogy ebből a három összetevőből az első kettőre akárki képes lehet. Éppen ezért a hangsúly a harmadikon van. Az én teljesen egyedi edzésmódszerem arra a tényre alapszik, hogy a jégkorong egy komplex sportág. Minden gyakorlatot koronggal végeztetek, ezáltal a tréningjeim kiemelkedő technikai képzettséget adnak és fejlesztik a gondolkodást is. Mindez pedig roppant nagy intenzitás mellett zajlik, ami szintén fontos, hiszen a jégkorongban a siker alapja a gyorsaság.
Csomafalván kezdtem el ennek szellemében dolgozni, és a sikerek hamar meg is érkeztek. Kétszer megnyertük az úttörők román bajnokságát, méghozzá lehengerlő fölénnyel. A Bukarest Válogatott ellen – amely megegyezett Románia 14 éven aluli válogatottjával – például 13—2-re győztünk.”
Mindez nem valami „kercsói nagyotmondás”, hanem valóság. Kercsó Árpádnak van egy hatalmas mappája, amelyben hemzsegnek az újságkivágások, cikkek.
Hátborzongató végignézni, hogy már az 1970-es évek végén milyen vélemények láttak napvilágot a kitűnő szakember csapatairól. Több cikkben is csodagyerekeknek nevezték a neveltjeit, ami érthető is, ha figyelembe vesszük, hogy a körülbelül ötezer lelkes Gyergyócsomafalva a legjelentősebb hokis utánpótlás-bázissá vált Romániában.
Kercsó Árpád: „Az elején még meglepődtek a győzelmeinken, hiszen korábban sosem fordult elő, hogy feljöttek volna csomafalvai, meg környékbeli falusi gyerkőcök és legyőzzék a Csíkszeredát. Aztán amikor győzelmeink állandósultak, meglepetéscsapatból első számú esélyessé léptünk elő. A sikerek hatására a Gyergyószentmiklósi Sportiskola gyakran felkért bennünket, induljunk az ő színeikben. Cserébe fizették az utazásunk és a részvételünk költségeit. Így is megérte azonban nekik, hiszen komoly sikereket értünk el, amelyek az iskola nevét öregbítették. Később, amikor diákjaim középiskolába mentek, kézenfekvő volt, hogy a Gyergyószentmiklósi Sportiskolát válasszák. 1982-ben én is áttettem a székhelyemet Csomafalváról Gyergyószentmiklósra, és a sportiskola tanára lettem.”
Ha kommunista lesz és elrománosodik, érvényesülhetett volna
Kercsó Árpád tehát egyre komolyabb nevet vívott ki magának. Előbb csak Székelyföldön, majd egész Romániában megismerték a csomafalvai, majd később gyergyószentmiklósi testnevelő tanár nevét.
A logika azt gondolná, hogy előbb vagy utóbb megpróbálta őt „becserkészni” a román jégkorongsport, és felkínálnak számára valamilyen visszautasíthatatlan ajánlatot. Ez végső soron meg is történt, ám az ár, amit fizetni kellett volna érte, túl sok volt a székely szakembernek. Észre lehet venni ugyanakkor, hogy a kommunisták – bármely országról van is szó – mindenütt ugyanúgy próbálkoztak.
Ígérgetéssel, a szebb jövő kecsegtetésével, feltéve, ha… De innen folytassa tovább főhősünk.
Kercsó Árpád: „A román jégkorongélet egyik legfontosabb személyisége elhúzta előttem a mézesmadzagot. Felvetette, hogy micsoda jövőm lehet a sportágban, és célzott arra is, hogy Bukarestben – ahol az utánpótlás-nevelés központja is volt – tárt karokkal várnak. Ez önmagában persze jól hangzott, ám ezután következett a „hibapont”.
Egyrészt be kellett volna lépnem a kommunista pártba. Bár a jégkorong színvonalában alapvető különbség volt Románia és Magyarország között, a rendszer nagyon is egyezett. A szocializmust Romániában is rendületlenül építették, igaz, ott sem jutottak eredményre…
Románia, Bukarest a Szabad Sajtó háza. A magasban: Lenin / Fotó: Fortepan.huUgyanakkor mégis mindenkit agitáltak, hogy lépjen be a pártba. Volt, aki a rendszeres agitáció hatására beadta a derekát, ám engem nem tudtak rávenni. Egyszer volt egy kellemetlen eset, mert éppen otthon voltam, amikor az édesapámtól sírkövet rendelt a megyei pártbizottság helyettes vezetője. Apám bemutatott neki, mire ő nyomban belekezdett az ilyenkor megszokott mondókába. Ugye őt nem volt tanácsos élből elutasítani. Annak érdekében, hogy lerázzam, közöltem vele: én is tervezem a belépést, mégpedig holnap… Természetesen az a bizonyos „holnap” sosem érkezett el, ezért ekkor előjött újra ez a kérdés.
A pártbelépésnél is súlyosabb volt azonban a másik, amit kértek tőlem: hagynom kellett volna, hogy elrománosítsanak. Vélhetően a nevemet is románra kellett volna változtatni, és hát a magyar származásomat többé nemigen lett volna szabad hangsúlyozni, pláne nem pozitívan, vagy büszkeséggel. Mondanom sem kell, ilyen áron semmilyen pozíció nem kellett, már csak azért sem, mert mindig is erőteljes hazaszeretet volt bennem Magyarország iránt”.
Az áttelepülés
Ma már tudjuk: a magyar jégkorongsport nagy szerencséje, hogy így alakultak a dolgok. Ha Kercsó Árpád vállalja a „románosítást”, lehet, hogy most „Kerceanu” vagy „Kercescu” néven éli a mindennapjait, és 2008-ban Szapporóban esetleg Románia válogatottja kerül fel az „A” csoportba… Szerencsére ezzel már nem kell foglalkozni, mert a történet gyökeresen más fejlődési irányt vett.
Folytatjuk.
