Pesti Srácok

Nagy győzelmet aratott a jól játszó Fucsovics az orosz Medvegyev felett

Nagy győzelmet aratott a jól játszó Fucsovics az orosz Medvegyev felett

A világranglista 63. helyén álló magyar teniszezőnek nem volt szerencséje ami a sorsolást illeti, hiszen azt az orosz Dimitrij Medvegyevet kapta, aki a rangsorban ötödikként tavaly döntős, idén pedig elődöntős volt a US Openen. Fucsovics azonban az első, a második, valamint a negyedik szettben nyújtott kiváló játékával borította a papírformát, és győzelmet aratott orosz ellenfelével szemben.

A nyíregyházi játékos a nála sokkal előrébb rangsorolt riválisával szemben mégsem volt teljesen esélytelen, hiszen ami a Roland Garroson elért eredményeiket illeti, Medvegyev még soha nem nyert meccset a Roland Garros főtábláján: 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben is az első fordulóban búcsúzott, ezzel szemben Fucsovics legjobb eredménye a 2018-as második forduló volt a salakpályás Grand Slam-tornán. Ugyanakkor az is elmondható, hogy a két játékos eddig három találkozásán nem sok babér termett Fucsovicsnak, ugyanis valamennyi alkalommal Medvegyev bizonyult jobbnak: 2016-ban a portorozi keménypályás challenger-tornán kettő, 2018-ban Monte Carlóban salakon három játszmában győzött, míg tavaly a szófiai döntőben – kemény pályán – két szettben nyert.

A magyar teniszező az első szettben 4:4-ig remekül tartotta a lépést neves riválisával, majd egy brék után kiszerválta a játszmát. A második felvonás első hét játékában ötször is a fogadó örülhetett, összesen hat brék volt, ám végül a rövidített játék döntött. Itt a magyar játékos összeszedettebben teniszezett, 2-3 után sorozatban öt pontot szerezve jutott 130 perc játék után 2-0-s előnyhöz. A játszma nem mindennapi körülmények között ért véget: Medvegyev a tiebreakben 5-3-as Fucsovics előnynél hosszút ütött, dühében széttörte ütőjét, és mivel korábbról már volt egy figyelmeztetése, a büntetőpontnak köszönhetően lett a nyíregyházi játékosé a szett.

A harmadik etapra az orosz teniszező játéka feljavult, Fucsovicsé ugyanakkor rosszabb lett, így Medvegyev gyorsan szépített. A negyedik szett fordított forgatókönyv szerint alakult: a magyar játékos azonnal brékelni tudott, és mivel az adogatójátékaiban végig magabiztos teljesítményt nyújtott, 4:1-nél egy újabb elnyert Medvegyev-adogatójáték eldöntötte a találkozó kimenetelét. Fucsovics a második fordulóban a spanyol Albert Ramos-Vinolasszal találkozik majd.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.