Pesti Srácok

Bajnokok Ligája – Elkapkodták a hárommeccses bérleteket a Ferencváros találkozóira

null

Elfogytak a Ferencváros három hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésére szóló bérletek. A Juventus és a Barcelona elleni találkozókra érvényes bérletek korlátozott számban még kaphatók. Az egyébként hatvanezer szurkoló befogadására alkalmas Puskás Arénában a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások miatt csak a helyek harmadára lehet pályázni.

Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója az M4 Sport csütörtök kora délutáni sporthíradójában elmondta, hogy számítottak a nagy érdeklődésre, így nem lepte meg a klubot a drukkerek rohama. Hozzátette, hogy a Puskás Arénában akár telt ház, több, mint hatvanezer néző is lehetne az összecsapásaikon, ha a koronavírus-járvány miatt nem vezetett volna be korlátozásokat az európai szövetség (UEFA), miszerint csak a helyek harmadára lehet szurkolókat beengedni az stadionokba.

– nyilatkozott Orosz Pál. Jelezte: annak ellenére, hogy a három meccsre együtt már nem lehet bérletet váltani, továbbra is érdemes próbálkozni a jegyvásárlással.

PestiSracok facebook image

Az FTC hétfőn délelőtt azoknak a drukkereinek nyitotta meg a kasszákat, akik megújított szezonbérlettel rendelkeznek és tavasszal nem kértek visszaigénylést a korábbi bérletük árából, majd szerdától minden olyan bérletesük vásárolhatott, aki a szezonra szóló belépőjét még a BL-sorsolás előtt váltotta meg. Ezek után csütörtökön tíz órától nyílt meg a lehetőség minden más, szurkolói kártyával érdeklődőnek a bérletvételre. A folytatásban a Puskás Arénában sorra kerülő kétmérkőzéses belépőket értékesítik, péntek tíz órától a Ferencváros bérletesei vásárolhatnak, vasárnap tíztől mindenki más, azaz bérlettel nem rendelkező, szurkolói kártyás érdeklődő is. A fradi.hu tájékoztatása szerint a mérkőzésekre külön-külön nem árulnak jegyeket.

Az FTC kedden az FC Barcelona vendégeként mutatkozott be a csoportkörben, amelynek nyitófordulójában 5–1-re kikapott. Az első hazai meccsét jövő szerdán a Groupama Arénában vívja a Dinamo Kijevvel a magyar bajnok, majd november 4-én a Juventust, december 2-án pedig az FC Barcelonát látja vendégül a Puskás Arénában.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.