Pesti Srácok

Különleges férfi kézilabda-világbajnokság következik – A magyar válogatottól elvárás a középdöntőbe jutás

Különleges férfi kézilabda-világbajnokság következik – A magyar válogatottól elvárás a középdöntőbe jutás

Ma kezdődik és január 31-ig tart a férfi kézilabda-világbajnokság, amelynek – a sportág történetében másodszor – Egyiptom ad otthont. Amint az felvezetőnkből is kiderül, minden korábbinál különlegesebb vb előtt állunk. Ami örömteli, hogy válogatottunk ezúttal is ott van a legjobbak mezőnyében, ami kevésbé, az az, hogy a koronavírus árnyékában sajnos nemcsak szakmai, de egészségügyi okok miatt is nagyon kell majd szurkolnunk legjobbjainknak...

Az idei világbajnokság az első olyan seregszemle lesz, amelyen a korábbi 24 helyett immáron 32 csapat indulhat. Erről a 2015-ben, Szocsiban rendezett IHF-kongresszuson döntöttek a nemzetközi szövetség tagjai, mint ahogyan arról is, hogy az egyébként szintén rendezésre pályázó Magyarországgal szemben az észak-afrikai ország lesz a torna házigazdája.

Az előzmények

A magyar válogatott a tavaly januári Európa-bajnokságon egyenes ágon nem jutott ugyan ki az egyiptomi világbajnokságra, ám jogot szerzett arra, hogy részt vegyen a tavaszi kvalifikációs tornán. Ez a torna a koronavírus-járvány miatt elmaradt, így azt, hogy Európából mely csapatok vehetnek részt a világbajnokságon, az Eb-n elért helyezések döntötték el. A magyar válogatott Eb-9. helyezése elegendőnek bizonyult a vb-részvételre.

PestiSracok facebook image

A világbajnoki csoportok sorsolását tavaly szeptember elején, Gízában ejtették meg. Számunkra kedvezően alakult csoportbeosztás, ugyanis Magyarország a világbajnokság A-csoportjába került, Németország, a Zöld-foki-szigetek, valamint Uruguay társaságában.

Lehetetlen esélyeket latolgatni

A magyar válogatottat is a soraiban tudó világbajnoki A-csoport összetételének ismeretében ki kell jelenteni, hogy csapatunknak mindenképpen tovább kell jutnia a középdöntőbe. A kérdés csak az, hogy ezt a csoport hányadik helyén teszi meg, s ezáltal hány pontot visz magával a vb középszakaszába, ahol a B-csoportból érkező igen erős riválisokkal kell majd megmérkőznie.

Bánhidi Bence megalkuvás nélküli küzdeni tudására ezúttal is nagy szükség lesz<br /> Fotó: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Andreas Hillergren
Bánhidi Bence megalkuvás nélküli küzdeni tudására ezúttal is nagy szükség lesz. Fotó: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Andreas Hillergren

Csehország visszalépett, csoportellenfelünk lehet, hogy ugyanígy kényszerül tenni

Sok a bizonytalanság. Brazília válogatottja például legkorábban csak szerdán tud Egyiptomba érkezni, pedig eredetileg ezt anuár 8-ra tervezték, Csehország pedig hivatalosan is bejelentette visszalépését a válogatottjukat elért fertőzések miatt, a bő keretük 21 játékosából ugyanis 17 pozitívat tesztelt. Észak-Macedónia – mint első számú tartalék – indul majd a csehek helyén. Minket ennél is jobban érint, hogy a Zöld-foki-szigetek csapatában több koronavírusos játékost és stábtagot is találtak, így a csapat egyelőre karanténban van Portugáliában, és még az sem biztos, hogy vállalni tudják a vb-szereplést.

Emellett több világklasszis játékos is hiányozni fog a világbajnokságról. Egészen bizonyosan nem lép majd pályára Nikola Karabatic (Franciaország), Igor Karacic és Marko Alilovic (Horvátország), Patrick Wiencek és Steffen Weinhold (Németország), valamint Aron Palmarsson (Izland). Van, aki sérült, de néhány olyan játékos is akad, aki a koronavírus miatti félelme miatt maga mondta le a tornán való szereplést.

Sok tehát a kérdőjel annak kapcsán, hogy milyen világbajnokság is lesz ez a mostani?

Ami biztos, hogy a csoportunkban szereplő Németországból a jelenlegi ismereteink szerint nyolc ember hiányzik majd, így erősen foghíjas német válogatott lesz mieink ellenfele. Ez növelheti a mieink esélyeit a csoport megnyerésére, de ehhez az is kell, hogy a koronavírus miatt már sajnos kieső Ligetvári Patrikon kívül ne legyen több kényszerű kimaradónk.

Öröm, hogy a legutóbbi Eb-ről sérülés miatt lemaradó Lékai Máté ezúttal csapatunk rendelkezésére áll, miként kiutazott Egyiptomba Mikler Roland, Balogh Zsolt, Bánhidi Bence, Bóka Bendegúz és Bodó Richárd is. Vezetésükkel a sok tehetséges fiatalt is soraiban tudó magyar válogatott akár a világbajnokság meglepetés-csapata is lehet.

Mikler Roland bravúrjai sokat érnek majd Egyiptomban is. <br /> Fotó: MTI - Illyés Tibor
Mikler Roland bravúrjai sokat érnek majd Egyiptomban is. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Felborulhat a papírforma

A decemberben lezajlott női Európa-bajnokságon már láthattuk, hogy a papírforma jelentősen felborulhat a vírus miatt. Ennek ellenére nagy meglepetés lenne, ha nem a Spanyolország, Franciaország, Dánia, Horvátország négyesből kerülne ki a világbajnokság végső győztese.

Ami biztos: minden idők egyik legkülönlegesebb világbajnoksága előtt állunk, egy olyan torna előtt, ahol nem csupán a pályán nyújtott szereplés miatt izgulhatunk majd válogatottunkért, de amiatt is, hogy egészségben hazatérjenek a világbajnokság helyszínéről.

*****

A magyar válogatott világbajnoki programja:

Január 15. (péntek) 20.30: Magyarország–Zöld-foki-szigetek (ha az afrikai ország vállalni tudja a szereplést)

Január 17. (vasárnap) 20.30: Magyarország–Uruguay

Január 19. (kedd) 20.30: Magyarország–Németország

A csoport végeredményéről sorrendben a következők döntenek: szerzett pontszám; egymás elleni pontok; egymás elleni gólkülönbség; egymás elleni szerzett gólok; összesített gólkülönbség. A csoportokból az első három helyezett továbbjut a középdöntőbe. Amennyiben a magyar válogatott bejut a január 21-én kezdődő középdöntőbe, akkor ott a B-csoport első három helyezettje ellen mérkőzik a minél jobb szereplésért. A B-csoport mezőnyét Spanyolország, Tunézia, Brazília és Lengyelország alkotja.

*****

A magyar válogatott világbajnoki kerete:

Borbély Ádám (Veszprémi KKFT), Mikler Roland (Mol-Pick Szeged), Székely Márton (Telekom Veszprém) – kapusok. Hornyák Péter (Grundfos Tatabánya), Rodríguez Álvarez Pedro (Balatonfüredi KSE) – jobbszélsők. Ancsin Gábor (Grundfos Tatabánya), Balogh Zsolt (Grundfos Tatabánya), Máthé Dominik (Elverum – Norvégia) – jobbátlövők. Győri Mátyás (Grundfos Tatabánya), Hanusz Egon (Csurgói KK), Lékai Máté (Telekom Veszprém), Nagy Bence (Ferencváros) – irányítók. Bánhidi Bence (Mol-Pick Szeged), Rosta Miklós (Mol-Pick Szeged), Sipos Adrián (Grundfos Tatabánya), Topic Petar (Balatonfüredi KSE) – beállók. Bodó Richárd (Mol-Pick Szeged), Szita Zoltán (Wisla Plock – Lengyelország) – balátlövők. Bóka Bendegúz (Balatonfüredi KSE), Sunajko Stefan (Grundfos Tatabánya) – balszélsők.

A stáb tagjai: Gulyás István (szövetségi kapitány), Chema Rodríguez (edző), Porobic Haris (kapusedző), Nagy László (csapatvezető).

Vezető kép: a magyar férfi kézilabda-válogatott. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.