„Olykor jobban akarta a sikert, mint a versenyzője” – Ludasi Róbert (1952–2021) mesteredző emlékére
Még alig kezdődött el az új esztendő, de máris hatalmas veszteség érte a magyar sportéletet. Életének 69. évében elhunyt a magyar kenuzás legendás személyisége, az olimpiai bajnokokat nevelő nagyszerű tréner, Ludasi Róbert. „Olyan típusú edző volt, aki tényleg mindenét beletette ebbe a sportba. Soha egyetlenegy edzésről nem késett el, szombat-vasárnap is mindig lent volt a telepen. Neki tényleg ez volt az élete. Olykor talán még jobban is akarta a sikereket, mint néhány versenyzője. Az ilyen mentalitású edzők nagyon hiányoznak a mai sporttársadalomból” – mondta egykori tanítványa, a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya, Hüttner Csaba portálunknak.
Nem volt vándormadár-típus. Életében mindössze két egyesülethez tartozott. Előbb a Budapesti Spartacus, majd a Csepel lett a második családja. Budafokról származott, ott is nőtt fel. Ha nincs a gyermekkori barátja, aki lecsalja a vízitelepre, minden egészen másként alakul a magyar kajak-kenu sport kenu szakágában. A Spartacus neve ne tévesszen meg senkit: a kőbányai központú egyesület vízi telepe annak idején – az 1960-as évek közepén – még a budafoki Duna-parton volt.
Ludasi Róbert kenusnak is nagy tehetségű volt. Sosem derül már ki, de könnyen lehet, hogy a magyar kenusport Wichmann Tamás, Vaskuti István, Foltán László, majd később Sarusi Kis János nevével fémjelzett nagy generációjának tagja lehetett volna, ám a sorkatonai szolgálat miatti kötelező, két éves kihagyás – ha lehet így fogalmazni – derékba törte ígéretesen induló versenyzői pályafutását.
Edzőként teljesedett ki
Bár ez lelkileg is törést okozott neki, mégis: igazolva sportemberi nagyságát, megtalálta életcélját.
Megszerezve a szükséges képesítést, kenuedző lett, részben talán azért is, hogy amit tőle elvett a sors, azt tanítványain keresztül másoknak igyekezzen odaadni.
Edzői pályáját egykori versenyzői egyesületében, a Budapesti Spartacusban kezdte, mindössze 27 évesen. Tíz éven át dolgozott a Szparinál, majd 1989-ben Csepelre szerződött. Nem volt mindig könnyű eset, és nem volt, nem lett különösképpen lelkizős alkatú edző sem. Erről egy vele készült interjúban így fogalmazott:
Meglehetősen nyers és pokróc tudok lenni a versenyzőimmel, bár ez az idő múlásával változott valamicskét. Ha valakit elfogadok, érzi az elfogadást, de képtelen vagyok ezt naponta szavakkal megerősíteni.
Erre nem is volt okvetlenül szükség, mert a versenyzői enélkül is tisztában voltak felkészültségével, szakmai kvalitásaival. Jó példa erre a később két olimpiai aranyérmet nyerő Kolonics György, akinek Ludasi még a Spartacusnál lett a trénere, ám az edző klubváltásakor az ifjú Kolonics követte mesterét Csepelre, hogy továbbra is vele dolgozhasson.
Olimpiai, világ- és Európa-bajnokokat nevelt
Az eredményt mindannyian ismerjük. 1996-ban Atlantában a Kolonics–Horváth páros, Sydneyben pedig Kolonics egyéniben nyert olimpiai aranyérmet. A kétszeres bajnok Kolonics tragikus halála után született meg a Kozmann–Kiss duó bronzérme Pekingben. A világ- és Európa-bajnoki érmeket meg sem próbáljuk lajstromba venni, mert nem érnénk a végére.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Nagyszerű eredményeivel Ludasi Róbert a legsikeresebb magyar kenuedzők közé emelkedett. Ami nem adatott meg neki versenyzőként, az megadatott edzőként: neveltjeit eljuttatta a világ tetejére. Senki nem kívánhat ennél többet, aki edzőségre adja a fejét.
Legyen neki könnyű a föld!
*****
HÜTTNER CSABA: LUDASI RÓBERT SOK TEKINTETBEN MEGELŐZTE A KORÁT
A magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya, Hüttner Csaba hosszú-hosszú éveken keresztül volt Ludasi Róbert versenyzője. Arra kértük, hogy visszagondolva a sokéves közös munkára, segítsen felidézni számunkra a mesteredző arcélét.
Mi volt az első, ami eszébe jutott, amikor értesült egykori edzője tragédiájáról?
A fájdalom és a megdöbbenés után rögtön arra gondoltam, hogy óriási veszteség érte a sportágunkat. Tudni kell, hogy az utóbbi évek, évtizedek kenus sikereinek döntő többségében benne volt Ludasi Róbert keze munkája. Így tehát az egész sportág és az egész kenus szakág gyászolja most őt.
Mint korábbi versenyzője, milyen emlékeket őriz Ludasi Róberttel kapcsolatban?
Mivel hosszú éveken át dolgoztunk együtt, számtalan emlék jut eszembe. Azt hiszem, valamennyi korábbi tanítványa egyetért velem, ha azt mondom, hogy mindannyian nagyon sokat köszönhetünk neki. Ludasi Róbertre véleményem szerint különösen igaz, hogy olyan típusú edző volt, aki tényleg mindenét beletette ebbe a sportba. Soha egyetlenegy edzésről nem késett el, szombat-vasárnap is mindig lent volt a telepen. Neki tényleg ez volt az élete. Olykor talán még jobban is akarta a sikereket, mint néhány versenyzője. Az ilyen mentalitású edzők nagyon hiányoznak a mai sporttársadalomból.
Szakmailag miként tudná jellemezni őt?
Ösztönös zseni volt, tökéletesen érezte mindig, hogy mire van szüksége a versenyzőinek ahhoz, hogy aztán a legfontosabb pillanatokban képesek legyenek kihozni magukból a maximumot. Emellett el lehet mondani, hogy sok tekintetben megelőzte a korát. Akár a formába hozás metódusait nézzük, akár a foglalkozások intenzitását, sokkal hamarabb bevezetett bizonyos újításokat, mint más edzők. Nagyon-nagyon tudatosan és intenzíven foglalkozott velünk, és elsők között jött rá arra, hogy az elvégzett munkában nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos.
Ami az emberi tulajdonságait illeti, Ludasi Róbert meglehetősen morózus, távolságtartó embernek írta le saját magát. Egyetért ezzel az önjellemzésével?
Morózusnak nem okvetlenül nevezném, a távolságtartásnál pedig úgy fogalmaznék, hogy olyan ember volt, aki tartotta azt a bizonyos három lépés távolságot. Fegyelem volt nála, és erőteljesen dominált a személyisége. Nagyon nehezen tudtunk kisebb kedvezményeket kicsikarni, ám ennek ellenére mindannyian felnéztünk rá, mert tudtuk, hogy szakmailag nagyon nagy tudású. A viszonylagos szigor és a három lépés távolság megtartása ellenére mindenkihez közel is állt, odafigyelt ránk. Amikor egy-egy nagyobb verseny után voltak közös összejöveteleink, évzárók, akkor azért ő is lazább volt, mulatni is láthattuk. Csak ismételni tudom magam: sportágunk nagy veszteséget szenvedett el Ludasi Róbert halálával.
