Pesti Srácok

Távolodik a továbbjutás: a címvédő oroszoktól is kikapott a magyar női kéziválogatott

Távolodik a továbbjutás: a címvédő oroszoktól is kikapott a magyar női kéziválogatott

A magyar női kézilabda-válogatott 38–31-es vereséget szenvedett a címvédő oroszoktól a tokiói olimpián csütörtökön; ezzel nehéz helyzetbe került a csoportból való továbbjutás szempontjából.

A mérkőzés előtt a magyar himnuszt követően Csajkovszkij első zongoraversenyét játszották le Oroszország himnusza helyett, amelyet egymás kezét fogva hallgattak végig az oroszok. Elek Gábor keretéből Helembai Fanni maradt ki ezen a találkozón.

A meccs egy bejátszás után Makajeva góljával indult, erre azonban Szöllősi-Zácsik azonnal válaszolt. Egy perccel később Szucsánszki talált be, az oroszok azonban rögtön egyenlítettek, majd fordítottak is. Szucsánszki röviddel ezután egy ütközés után nem tudta folytatni a játékot; mint később kiderült, kiugrott a válla. Szöllősi-Zácsik második góljára az ellentámadásból jött a válasz, sőt, a rivális hamar háromgólos előnyre tett szert, amelyet Klujber faragott két hétméteresből egyre. Viszonylag rövid időt alatt ismét három góllal mentek az oroszok, bár időközben Lukácsnak sikerült megtörnie saját gólcsendjét.

Amikor a különbség négygólosra duzzadt, Elek Gábor időt kért, és a keményebb védekezésre, valamint a sok eladott labdára hívta fel tanítványai figyelmét. Ezután Vámos és Schatzl találataival közelebb került ellenfeléhez a válogatott, de a 18. percben már öt gól volt a két együttes között, így a magyar kapitány ismét időt kért.

PestiSracok facebook image

A 20. perchez érve sem csökkent az oroszok előnye, igaz, közben Háfra egy szép akció végén, Klujber pedig hétméteresből volt eredményes. Lukács második találatára azonnal válaszolt az ellenfél, aztán Szöllősi-Zácsik tört be és vette be az orosz kaput. Klujber kettő és Háfra egy gólja meccsben tartotta a magyarokat, de ahhoz, hogy a szünetben is csak öttel vezessen a rivális, Klujber további két hétméteresére is szükség volt.

Fordulás után két orosz és két Lukács-gól következett; ezzel ugyan megmaradt a különbség, játékban azonban a magyarok visszaestek és csak 5-6 perc elteltével kezdték valamelyest felvenni a tempót. Szöllősi-Zácsik két gólja között Tomori is betalált, közelebb kerülni mégsem sikerült az oroszokhoz, akik szinte minden kapura lövésükből eredményesek voltak.

Vámos, Márton és Klujber viszonylag gyors egymásutánban vette be az ellenfél kapuját; ezzel négyre csökkent az orosz előny, amely rövidesen ismét hat gól volt. Klujber hétméteresből újfent betalált, a másik oldalon viszont a rivális nem hibázott, miközben számos nagy magyar helyzet maradt ki: Lukács üres kapura leadott lövése a kapufán csattant, Klujber pedig először hibázott hét méterről a meccsen.

Öt perccel a lefújás előtt hét gól volt a különbség a két együttes között, amely Vámos kettő és Bordás egy gólja ellenére sem csökkent a végéig. A válogatottnak ezzel minimális esélye maradt a továbbjutásra, hiszen ahhoz a szintén erős svéd és spanyol csapatot is le kellene győznie.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.