Pesti Srácok

Bronzérmes lett szombaton az asztaliteniszező Szvitacs Alexa az S9-es kategóriában a tokiói paralimpián

null

Bronzérmes lett szombaton az asztaliteniszező Szvitacs Alexa az S9-es kategóriában a tokiói paralimpián. A 2019-ben Európa-bajnok magyar játékos – aki 2018-ban toxikus sokk szindrómát kapott, emiatt amputálni kellett a bal alkarját és lábujjait – a csoportjában szerdán 3–1-re verte a brazil Danielle Rauent, majd 3–0-ra kikapott a kínai Hsziung Kuj-jentől, csütörtökön pedig 3–0-ra verte a török Neslihan Kavast. Ezzel másodikként elődöntőbe került, ami már biztos harmadik helyet ért a számára, mivel bronzmérkőzést nem rendeznek.

Szvitacs Alexa a fináléért szombaton az ausztrál színekben versenyző Li Na Lejjel mérkőzött meg, és jól kezdett, szoros szettekben 2–0-ra meglépett. A harmadik játszma viszonylag simán az ellenfeléé lett, a negyedikben pedig csak a végén tudott fölénybe kerülni az ausztrál. A döntő szettben 6–6-ig együtt haladtak, de onnantól a magyar játékosnak már nem sikerült pontot csinálnia.

– nyilatkozott az elődöntő után.

PestiSracok facebook image

A 31 éves Szvitacs – aki otthon az épek között a női bajnokságban a Győr, a férfi NB I-ben pedig a BVSC színeiben játszik – a magyar küldöttség harmadik érmét szerezte. Szerdán Konkoly Zsófia (S9) második lett 400 méteres gyorsúszásban, csütörtökön pedig Veres Amarilla győzött párbajtőrben (A).

Eredmény:nők (S9), elődöntő:Li Na Lej (ausztrál)-Szvitacs Alexa 3-2 (-12, -11, 5, 8, 6)

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.