Pesti Srácok

Elájultak Magyarországtól a darts legnagyobb sztárjai – Ilyen hangulat Angliában sincs!

null

A hétvégén tartották Budapesten, a Papp László Sportarénában hazánk első hivatalos darts versenyét, a Hungarian Darts Trophyt. Bár két éve, Érden tartottak már egy gálát, ahol a hazai rajongók találkozhattak a sportág legnagyobbjaival, most egy kicsit komolyabb volt a tét. Ezt maga Michael van Gerwen háromszoros világbajnok mondta a PestiSrácok.hu kérdésére. Állítása szerint bár nagyon élvezte a két évvel ezelőtti programot, itt komoly pontokért ment a küzdelem. A legnagyobb közönség kedvenc, Peter Wright nem hazudtolta meg magát, a szurkolók kedvében járva próbált minél több piros-fehér-zöld kombinációt magára ölteni, míg a legkevésbé kedvelt walesi Gerwyn Price-nak újfent sikerült összevesznie a nézőkkel szombaton, ám vasárnapra helyreállt a béke: Price annyira összekapta magát, hogy végül 8:2-ra megverte az angol Michael Smith-t.

Négy magyar játékos is indulhatott Magyarország első hivatalos PDC World Darts Championship versenyén. Végső János, Jagicza Gábor, Rucska József és Strbik Péter pénteken állhatott fel a játéktérre, ám egyiküknek sem sikerült továbbjutnia. Ki kell azonban közülük emelni Végsőt, aki egy iszonyúan szoros meccsen kapott ki 6:5-re a brit Joe Murnantől, de senkinek sem kell szégyenkeznie, hiszen óriási eredmény a sportágban, hogy tétmeccsen léphetnek fel magyar játékosok.

A szurkolók kitettek magukért. Fotó: MTI/Kovács Attila

Meglepetések és parádés hangulat

PestiSracok facebook image

Már a pénteki nap is tele volt meglepetésekkel, többek között az első körben búcsúzott a budapesti közönségtől Adrian Lewis korábbi világbajnok, a közönség kedvenc Darren Webster szoros küzdelemben maradt alul az ausztrál Simon Whitlock ellen, de pénteken távozott még a nagyobb nevek közül Vincent van der Voort, aki pechjére az északír Daryl Gurneyvel került össze, akitől 6:2-re kapott ki. A PDC-s brit szervezők elmondása szerint egy átlagos pénteki naphoz képest jóval több volt az érdeklődő, csaknem kétezren voltak kíváncsiak az első versenynap mérkőzéseire. A hangulatra amúgy nem lehetett panasz, több játékos a meccs utáni interjúban méltatta a magyar szurkolókat.

Rob Cross, a PDC-világbajnokság 2018-as győztese szombaton a PestiSrácok.hu kérdésére elmondta: nagyon jó érzés, hogy a pandémia után, most már végre ismét nézők előtt lehet játszani. Számára nagyon sok pluszt jelent, hogy hallja a közönséget, amellyel amúgy remek viszonyt ápol. Hasonlóképp vélekedett két másik szombati győztes, a korábbi ifjúsági világbajnok brit Luke Humphries és a vb idei elődöntőse, Nathan Aspinall.

– dicsérte a magyar közönséget a portálunknak adott interjújában Nathan Aspinall.

Örökké a szívébe zárja Magyarországot

A nap meglepetése csak ezután következett, hiszen a toronymagasan esélyes Jonny Clayton ki-ki meccsen kapott ki 6:5-re a cseh Adam Gawlastól. A mindössze tizenkilenc éves cseh srác annyira élvezte a színpadot, hogy folyamatosan integetett a közönségnek, buzdítva őket. A magyar szurkolók imádták a világranglista 141. helyezettjének közvetlenségét, aki ezt alaposan meghálálta, bedobott utolsó nyila után lelocsolta magát vízzel, folyamatosan integetett a közönségnek, maga sem hitte el, hogy legyőzte a walesi sztárt.

Gawlast a vasárnapi versenynapon értük utol. A negyeddöntőig szárnyaló dartsos a PS-nek elmondta: a nyolcaddöntőben, amikor a szintén walesi Lewis Williamst verte meg, már sokkal jobban figyelt a játékára, de természetesen odavolt a magyar közönségért.

– közölte.

Michael van Gerwen háromszoros világbajnok, a darts sportág egyik legismertebb alakja a PS-nek adott interjújában leszögezte: hatalmas dolog, hogy Magyarországon PDC-pontszerző esemény jöhetett létre. Felidézte, hogy két éve már játszott hazánkban, de az egy érdi gálaesemény volt.

– fogalmazott. Van Gerwennek azonban nem ment a játék, problémái akadtak a kiszállózással, már a nyolcaddöntő után távozni kényszerült, miután magabiztos játékkal győzött az északír Brendan Dolan.

Peter Wright, avagy az extravagáns frizurája után sokak által csak Snakebite-ként ismert skót világbajnok egyértelműen a közönség legkedveltebb játékosa volt, nem mellesleg a torna egyik legnagyobb esélyese. Szombaton remekül ment a játék számára, hiszen könnyed játékkal verte 6:3-ra a német Florian Hempelt. A mérkőzés után a rá váró újságírókkal is rendkívül készséges volt, viccelődött. Sokan észrevették, hogy bár hajában narancssárga is volt, de megjelent a magyar trikolór is.

A skót Peter Wright az angol Michael Smith elleni negyeddöntőben a Hungarian Darts Trophy versenyen a Papp László Budapest Sportarénában 2021. szeptember 5-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás

– mondta a 2020-as világbajnok.

Gerwyn Price eleinte nem szerette a közönséget, majd nagyon

A walesi Gerwyn Price eleinte haragudott a nézőkre. Az ex-rögbijátékos először szombaton mérte össze tudását a holland Richard Veenstrával, és bár 6:4-re győzött, egyáltalán nem volt elégedett. Price híres ugyanis arról, hogy egy-egy jó dobás után izmait megfeszítve ordít a közönség irányába, valamint egy korábbi incidens miatt kifejezetten antipatikus lett sokaknál.

Gerwyn Price a Hungarian Darts Trophy döntőjében. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Egy brit szakújságíró jellemezte legjobban az Iceman, azaz Jégember becenevű walesit: vagy nagyon imádja az ember a játékát, vagy ki nem állhatja, mindenesetre mindenkinek van véleménye róla, megkerülhetetlen alak lett a sportágban. Már a bevonulásánál sokan fütyültek, amit az évek során Price megszokhatott, azonban a meccs utáni interjújában azt mondta: most valami más volt.

– mondta feszülten a PestiSrácok.hu-nak a 2021-es világbajnokság győztese, aki arra a kérdésre, hogy ő az egyetlen a mezőnyben, akinek lehet, nem volt hátrány, hogy a Covid miatt nézők nélkül lépett pályára sokáig, azt felelte: szereti a közönséget, hiszen az a természetes állapot, hogy előttük játszik, azonban szombaton kizökkent. Megjegyzendő, hogy leggyorsabban kilenc tökéletes nyíllal lehet kiszállni ötszázegyről, ami még a profik körében is rendkívül ritka dobássorozat, korábban évekig nem láthattunk közvetítésben tökéletes leget.

Vasárnapra azonban teljesen megváltozott a hozzáállása, ami játékán is meglátszódott, sokkal jobban összpontosított, nem engedett az érzelmeinek és világbajnokhoz méltó szinten küzdött ellenfélről ellenfélre. Ennek a formajavulásnak látta kárát Damon Heta ausztrál dartsos, aki 6:4-re, Brendan Dolan északír játékos, aki szintúgy 6:4-re, valamint a fent már említett Luke Humphries, aki 7:4-re kapott ki az egyre jobban formába lendülő Price-tól.

Az utolsó akadály az angol Michael Smith volt, aki egész hétvégén kiváló teljesítményt nyújtott, remekül kiszállózott és az átlaga is magas volt, azonban a világbajnok ellen kifáradt, a mérkőzés közben egy-egy rossz nyíl után hergelte magát Smith és nem jöttek össze a pontok, miközben Price legjobb formáját hozta. A walesi világbajnok egy ritka magas, csaknem százkilences átlaggal zárta a mérkőzést, kiérdemelve a közönség tapsviharát, meg a trófea mellé járó huszonötezer fontot, átszámítva csaknem tízmillió forintot.

Gerwyn Price a Hungarian Darts Trophy döntőjében. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Vasárnap este teltház fogadta a versenyzőket, akiket a sporthoz hűen a nézők különféle jelmezekben fogadtak. Remek hangulat volt a Papp László Sportarénában, az angolok elégedetten csettinthetnek, olyan hangos éneklés, és szurkolás volt az arénában. Gerwyn Price már serlegével a kezében érkezett interjút adni, remek hangulatban volt. A PestiSrácok.hu-nak elmondta: teljesen másképp érezte magát a vasárnapi játéknapon, a legrangosabb sportszövetség első magyarországi versenyén.

– mondta portálunknak a világbajnok, Magyarország első PDC-versenyének, a Hungarian Darts Trophy-nak a győztese.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.