Pesti Srácok

Döntős a magyar gyorskorcsolya vegyesváltó csapat

null

Az esélyeknek megfelelően mindhárom magyar induló, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Krueger John-Henry is futamgyőztesként jutott tovább a rövidpályás gyorskorcsolyázók férfi ezer méteres selejtezőjéből. A három magyar férfi versenyző Jászapáti Petrával és Kónya Zsófiával kiegészülve később sikerrel vette a negyeddöntőt is a rövidpályás gyorskorcsolya vegyes váltó futamgyőztesként a pekingi téli olimpia szombati versenynapján. Az olimpiák első vegyesváltó döntőjében a magyar csapat mellett a házigazda kínai, a kanadai és az olasz váltó lesz ott a jégen 14:26-kor.

A szombati kvalifikációban a 32 indulót nyolc futamba sorolták, amelyekből az első két helyezett, valamint a négy legjobb harmadik került a hétfői negyeddöntőbe. Mindhárom magyar – köszönhetően világkupa-helyezésüknek – a legjobb, egyes pályáról rajtolhatott. A magyarok közül először Krueger – aki négy éve még amerikai színekben olimpiai ezüstérmes volt ezen a távon – lépett jégre, és neki a papírformának megfelelően nem okozhatott gondot a phjongcshangi 13. helyezett japán Josinaga Kazuki, az orosz Gyenyisz Ajrapetjan és a török Furkan Akar. Bár a rajtnál Josinaga elé vágott, a következő egyenesben Krueger visszaelőzött, és nem engedte ki kezéből a futamgyőzelmet, így a mögötte történő lökdösődésekből is kimaradt. Ideje 1:25.236 perc.

Egyből utána következett a váltóval Phjongcshangban olimpiai bajnok, ezen a távon tavaly világ-, 2017-ben és 2020-ban Európa-bajnok Liu Shaolin Sándor, akinek a világkupa kilencedik olasz Pietro Sighel, a belga Stijn Desmet és az amerikai Ryan Pivirotto jutott. A visszalőtt rajt után Liu Shaolin magabiztosan az élen haladt, de pár körrel később leállították a körözést, mert egy kettétört bója darabjai veszélyessé tették a jeget. Ez jól jött Desmet-nek, aki korábban kicsapódott a palánknak, viszont így a megismételt rajtnál újra lehetőséget kapott. A harmadik start után Liu Shaolin könnyedén rajt-cél győzelmet aratott 1:25.262 perccel, mögötte az amerikai és az olasz korcsolyázó kicsúszott. Videózás után Desmet-t kizárták, az amerikai és az olasz rivális továbbjutott.

Az utolsó futamban szerepelt a váltóval szintén ötkarikás aranyérmes, 1000 méteren kétszeres (2017, 2021) világbajnoki ezüstérmes Liu Shaoang. Az ausztrál Brendan Corey, a lett Roberts Kruzbergs és az olasz Luca Spechenhauser alig tudta megszorongatni a korábban pozitív koronavírustesztet adó és emiatt Pekingbe csak szerdán érkezett magyar klasszist. Liu Shaoang 1:23.796 perccel ment tovább.

PestiSracok facebook image

A három magyar férfi versenyző a későbbiek folyamán Jászapáti Petrával és Kónya Zsófiával kiegészülve indult azt olimpián debütáló vegyes váltóban, ahol futamgyőztesként sikerrel vették a negyeddöntőt. Ebben a számban a 12 csapatot három futamba sorolták, amelyekből az első kettő, valamint a két legjobb harmadik került a jégfelújítás után kezdődő elődöntőbe. A finálét a kiírás szerint 14.18-kor futják majd.

A magyar edzői stáb az 1000 méteres selejtezők alapján úgy döntött, hogy a három szóba jöhető férfi versenyző közül ezúttal Liu Shaolin és Krueger kap bizalmat. Liu Shaoang most nem futott. A világkupában harmadik helyen végzett magyar staféta az orosz, a japán és az amerikai együttessel csatázott. Kónya kezdett, de gyorsan visszaesett a negyedik helyre, innen indította Jászapátit, aki feljött a harmadiknak. Krueger tovább javított a pozíción, majd Liu egy pillanatra élre is állt, de amikor ismét Kónya jött – a verseny legkritikusabb része, amikor férfi vált női versenyzőt –, újra hátrébb került a magyar váltó egészen a harmadik helyig. Jászapáti után Krueger egy pozíciót javított, végül Liu Shaolin remek előzéssel élre került, így futamgyőztesként jutott az elődöntőbe. A magyar staféta ideje 2:38.396 perc volt.

Korábban Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor és Krueger John-Henry futamgyőztesként jutott tovább a selejtezőből a hétfői negyeddöntőbe férfi 1000 méteren, Jászapáti pedig női 500 méteren, ahol Kónya kiesett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.