Pesti Srácok

Peking 2022 – Papírforma a hódeszkásoknál, meglepetések a műlesiklásban

Peking 2022 – Papírforma a hódeszkásoknál, meglepetések a műlesiklásban

Nem hozott meglepetéseket a hódeszkások félcsőlesiklása a téli olimpia szerdai versenynapján. A magyar csapatot képviselő Kozuback Kamilla, aki egyben hazánk első hódeszkás olimpikonja, tizenkilencedik helyen zárta a versenyt. Érdekesebb eredményeket hozott azonban a műlesiklás első futama, ahol az amerikai versenyző nagy meglepetésre kiesett; magyar indulóként Tóth Zita jó teljesítménnyel a negyvenegyedik helyen zárt a nyolcvannyolc továbbjutóból.

Kozuback Kamilla, Magyarország első hódeszkás olimpikonja szerdán a 19. helyen zárta a félcső selejtezőjét, így nem jutott döntőbe a pekingi téli olimpián. A selejtezőből 22 induló próbált bekerülni a legjobb 12 közé, ami a csütörtöki fináléhoz kellett. A 17 éves magyar sportoló az első csúszásánál láthatóan a biztonságra törekedett, ugrásai nem voltak komplikáltak, a legnagyobb 3,4 méter, míg átlagosan 2,5 méter magasak voltak. A zsűri 35,50 pontra értékelte a produkciót, amivel a 16. helyen állt, a 12.-től közel 30 pontra volt. A másodikban már lendületesebben ment, a korábbinál magasabbakat ugrott, ám a félcső utolsó szakaszánál rontott és elesett, így csupán 15 pontot érdemelt ki a bíráktól, és végül a 19. pozícióban zárt.

– mondta az M4 Sportnak Kozuback Kamilla, aki szombaton slopestyle-ban is elindulhatott, ahol a 28. helyen végzett. Édesapja, Kozuback Jeremy elmondta, hogy van rá minimális remény, hogy Kamilla elinduljon kedvenc számában, a big airben is – a selejtezőt hétfőn rendezik –, és akkor nem kell hazautaznia pénteken Pekingből Calgaryba.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta Kozuback Jeremy. A selejtezőből a címvédő amerikai Chloe Kim jutott a legjobb eredménnyel döntőbe, amelyet csütörtökön rendeznek.

Magyar szempontból kedvezőbb eredményeket produkált a női műlesiklás, ahol Tóth Zita jó teljesítménnyel a 44. helyen zárta az első futamot és készülhet a másodikra a pekingi téli olimpián, ellentétben a szám egyik legnagyobb favoritjával, az amerikai Mikaela Shiffrinnel, aki óriási meglepetésre kiesett. A 19 éves magyar versenyző a hétfői óriás-műlesiklásban nem tudta befejezni az első csúszását – Shiffrin akkor is búcsúzott –, ezúttal viszont kiválóan koncentrált, és ugyan kisebb hibákat vétett a lejtőn, de összességében magabiztosan ment végig a pályán, amelyen 5.80 másodperccel volt lassabb az élen záró német Lena Dürrnél.

– mondta a sportolónő. Az első futam komoly meglepetéseket hozott, a sportág jelenlegi legnagyobb sztárja, a kétszeres olimpiai bajnok Shiffrin ugyanis a pálya elején rontott és kiesett, míg a szakági világkupában már győztes szlovák Petra Vlhova sok hibával sízve csak a nyolcadik időt produkálta, és a második szakaszt 72 századmásodperces hátránnyal kezdi majd Dürrel szemben. A második futam óriási izgalmakat ígér, ugyanis a német sportoló csupán 3 századdal előzi meg a svájci Michelle Gisint, és 12-vel az óriás-műlesiklás bajnokát, a svéd Sara Hectort. A viadalon 88-an álltak rajthoz, és közülük 30-an estek ki az első futamban. Az izraeli színekben versenyző Szőllős Noa Tóth mögött a 45. időt produkálta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.