Pesti Srácok

Kubatov: maximálisan igazat adok az UEFA-nak

null

Kubatov Gábor, az FTC elnöke leszögezte, maximálisan igazat ad az Európai Labdarúgó Szövetségnek (UEFA), amely pénteken pénzbüntetéssel, valamint szektorbezárással sújtotta a klubot a Slovan Bratislava elleni, sikerrel megvívott Bajnokok Ligája-selejtező alatt történt szurkolói rendbontások miatt.

Egyszerre vagyok mélységesen csalódott és rendkívül dühös most. Maximálisan igazat adok az UEFA-nak, nem is vitatom a döntés jogosságát. Több mint tíz éve, amióta elnöknek választottak, küzdünk a kirekesztés minden formája ellen a Fradiban. Folyamatosan kampányolunk, nem csak a szavak, hanem a tettek szintjén is harcolunk – nyilatkozta az Origo.hu portálnak Kubatov Gábor.

Az UEFA indoklása szerint a magyar bajnoknak összesen 79 ezer eurót (mintegy 31,1 millió forint) kell befizetnie, ebből 15 ezret rasszista megnyilvánulások, 50 ezret pirotechnikai eszközök használata, különböző tárgyak pályára dobása, anyagi károkozás, valamint provokatív hangnemű rigmusok miatt, míg a nyilvános közlekedőfolyosók lezárása 14 ezer euróba került. A Ferencvárosnak a büntetés részeként a következő hazai nemzetközi mérkőzésére le kell zárnia egy legalább 1000 fő befogadására alkalmas szektorát a B tribünön, ott pedig egy rasszizmus ellen felszólító molinót kell elhelyeznie. A zöld-fehérek szerdán 1-1-es döntetlent értek el az azeri Qarabag vendégeként, a párharc visszavágójára kedden kerül sor a Groupama Arénában. A kizárás azokat érinti, akik a B1 szektorba vettek jegyet, de nem rendelkeznek a bajnokságra érvényes szezonbérlettel. A klubelnök elmondta, az érintett szurkolóknak azt ajánlják fel, hogy automatikusan átfoglalják a jegyüket a következő hazai nemzetközi mérkőzésre.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta Kubatov. Az elnök arra számít, hogy az esetből minden szurkoló tanul és többé nem fordul elő hasonló, azaz tényleg sikerül végérvényesen száműzni a kirekesztő rigmusokat.

Forrás: MTI/Origo; Fotó: PestiTV

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.