Pesti Srácok

Káprázatos védekezés és Jansik-parádé után elődöntőt játszhatunk!!! – Férfi póló Eb: Magyarország–Montenegró 11–8

Káprázatos védekezés és Jansik-parádé után elődöntőt játszhatunk!!! – Férfi póló Eb: Magyarország–Montenegró 11–8

Szenzációs védekezéssel, ötletes és eredményes támadásokkal, valamint Jansik Szilárd kimagasló egyéni teljesítményével legyőzte Montenegrót a magyar férfi vízilabda-válogatott a Splitben zajló Eb-n. A győzelem eredményeként válogatottunk máris kvalifikálta magát a következő világbajnokságra, ráadásul Splitben a döntőbe jutásért szállhat majd medencébe a spanyol–görög csata győztese ellen.

Szenzációs csoportbeli szerepléssel kezdte a kontinenstornát a magyar férfi vízilabda-válogatott, hiszen három győzelemmel – közte a nagy rivális szerbek elleni kiütéses sikerrel – a D-csoport élén végzett. Ezzel az is eldőlt, hogy alapból a negyeddöntőbe jutottunk és Varga Zsolt tanítványai a csoportmeccseket követő, úgynevezett playoff-körből kapta meg következő ellenfelét. Ez végül a kellemetlen, délszláv stílust képviselő Montenegró válogatottja lett.

Német Toni révén megszereztük a vezetést, de hamar egalizáltak a "fekete hegyek", majd hosszabb gólcsend után a miénk volt az első negyed vége: előbb Angyal, majd Konarik szerzett gólt, így 3–1 volt ide. A második negyedben felváltva estek a gólok, Jansik és Manhercz is betalált, de a délszlávok háromszor rezegtették meg a hálónkat, így egy gólra felzárkóztak a félidőre (5–4).

Mintha csak mai teljesítményének értékelését és góljai számát mutatná Jansik Szilárd (középen, fehér sapkában). A Ferencváros klasszisa oroszlánrészt vállalt a vízilabda-válogatott Montenegró elleni nagyszerű győzelemből! Fotó: MTI/Illyés Tibor
Mintha csak mai teljesítményének értékelését és góljai számát mutatná Jansik Szilárd (középen, fehér sapkában). A Ferencváros klasszisa oroszlánrészt vállalt a vízilabda-válogatott Montenegró elleni nagyszerű győzelemből! Fotó: MTI/Illyés Tibor
PestiSracok facebook image

A harmadik negyedben mindkét csapat jól védekezett, de a mieink jobban, Vogel is lehúzta a rolót, így újra kettővel mentünk, mert Jansik két góljára mindössze egy válasz érkezett. A zárónegyedben szenzációsan kezdtünk! Előbb Zalánki, majd Manhercz lőtt nagyon fontos gólt, Vogel Soma pedig kulcspillanatban hárította Averka ötméteresét, így 9–5-re vezettünk a negyed feléhez érve. Bár egy időkérés után két gólt is lőttek a montenegróiak, Varga Zsolt ragyogóan időzített időkérése után Jansik csodálatos góljával demoralizálta a kék sapkásokat. Radovic ugyan még szépített egyet, ám a végszó a végül öt gólig jutó Jansik Szilárdé volt, aki közelről beállította a végeredményt (11–8).

Csapatunk megérdemelten nyert, és készülhet az elődöntőre, ahol a Spanyolország–Görögország meccs győztese vár majd rá.

Vezető kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.