Pesti Srácok

„Mi a büdzséje az Iváncsának? Azt tudjuk?” – Csercseszov szerint a csapat ért el sikert, nem a pénz

null

Sztanyiszlav Csercseszov szerint nem érkezett meg az elitbe a Ferencváros azzal, hogy nagy bravúrral csoportgyőztesként a nyolcaddöntőbe jutott az Európa-ligában, viszont a szurkolóit boldoggá tette, amit a legfontosabbnak tart. A Fradi edzője szerint nem a költségvetésen, hanem a csapaton múlt a siker.

A szünetben le akarta nyugtatni a csapatot a tréner, mert a túl gyors előrejátékból sok labdavesztés lett, Marquinhos beállításával pedig szintén a támadójátékot akarta erősíteni – mondta el a csapat támadójátékának második félidei feljavulását firtató kérdésre. Az orosz szakember kifejtette, hogy nem tudta a másik meccs alakulását, és legalább az egyenlítést el akarta érni, ami szerencsére csoportelsőséget ért.

– reagált Csercseszov arra a felvetésre, hogy az FTC csupa nagyobb költségvetésű ellenfelet előzött meg a csoportban, majd önironikusan visszakérdezett:

PestiSracok facebook image

Csercseszov úgy vélte, a Monaco elleni 1:1-es döntetlennel elért nyolcaddöntőbe jutás nem jelenti az európai elitet, ahhoz évről évre a Bajnokok Ligájában kell szerepelni. Megjegyezte: nem is az a legfontosabb, hogy az elitbe kerüljenek, sokkal inkább az, hogy boldoggá tegyék a szurkolókat.

Kollégája, Philippe Clement szerint az AS Monaco dominálta a mérkőzést, ezért megérdemelte volna a győzelmet. A franciák belga edzője örült annak, hogy így is a saját kezükben maradt a sorsuk, gratulált a Ferencvárosnak, és leszögezte, hogy egyáltalán nem vették lazán a magyar bajnok elleni meccseket.

A csoportkör utolsó, hatodik fordulójában a Ferencváros a Trabzonspor vendége lesz jövő csütörtökön, de ennek eredményétől függetlenül megnyerte a csoportot.

Forrás: MTI

Ajánljuk még