Pesti Srácok

Az IBA-elnök oroszellenességgel vádolja a NOB-ot

Az IBA-elnök oroszellenességgel vádolja a NOB-ot

A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) elnöke, Umar Kremljov szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) üldözi az általa irányított szervezetet, és mindezt azért teszi, mert ő orosz állampolgár. Kremljov a világszövetség tagországainak küldött – az IBA görög főtitkára, George Jerolimposz által is aláírt – levélben fogalmazta meg vádjait a NOB-bal szemben, miután az ötkarikás testület csütörtökön értésre adta: fontolgatják a boksz kihagyását a 2024-es, párizsi olimpia programjából.

– utalt arra a NOB, hogy az IBA szerződést hosszabbított egyetlen főszponzorával, az orosz Gazprom vállalattal, amelyet nagyrészt az orosz kormány ellenőriz. Kremljov szerint az ökölvívás eltávolításával kapcsolatos fenyegetés része a NOB "geopolitikai célokból manipulált, a sportolók és a sportág ellen irányuló" kampányának, amely az IBA jelenlegi vezetésének kiszorítására irányul – írta a levelet ismertetve az ötkarikás ügyekben járatos insidethegames.biz portál. Az orosz sportvezető hangoztatta: az IBA továbbra is elkötelezett amellett, hogy megtisztítva a korábbi irányítási problémáktól, pénzügyileg is szilárd, független és fenntartható szervezetté váljon.

Az IBA-t – korábbi nevén AIBA-t – a világszövetség irányítási, pénzügyi és sportszakmai zavarai miatt a NOB 2019-ben kirekesztette az ötkarikás részvétellel kapcsolatos folyamatból, így a tavalyi tokiói olimpia boksztornáját az IBA-tól függetlenül bonyolította le. A változatlan aggályok miatt a NOB a 2024-es párizsi játékokon is saját szervezésében akarja megrendezni az ökölvívás versenyeit, miként az ötkarikás kvalifikációs tornákat is, a 2028-as, Los Angeles-i olimpia előzetes programjában pedig már nem is kapott helyet a boksz.

PestiSracok facebook image

Kremljov novemberben közölte: zajos visszhangot váltana ki, ha az ökölvívást eltávolítanák az olimpiai programból. Azzal is tovább szította az ellentéteket, hogy kijelentette: reméli, újra üdvözölheti az orosz és fehérorosz bokszolókat az IBA versenyein. A világszövetség nemrég hatályon kívül helyezte az ukrajnai háborúban érintett két ország ökölvívóira kimondott versenytilalmat, amelyet a NOB ajánlására vezetett be, így az orosz és fehérorosz sportolók akár nemzeti zászlajuk alatt is indulhatnak a nemzetközi viadalokon.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.