Pesti Srácok

Kylian Mbappé varázslatára nem volt lengyel ellenszer – Franciaország–Lengyelország 3–1 (1–0)

Kylian Mbappé varázslatára nem volt lengyel ellenszer – Franciaország–Lengyelország 3–1 (1–0)

Vérszegény támadójátéka és védelmi hibái miatt nem lehetett esélye Lengyelországnak a mai, franciák elleni nyolcaddöntőn, amelyet Kylian Mbappé nagyszerű egyéni teljesítményével Franciaország magabiztosan megnyert, így ők jutottak be a legjobb nyolc közé a katari vébén. Didier Deschamps együttese a ma esti Anglia–Szenegál nyolcaddöntő győztesével találkozik majd a legjobb négy közé jutásért.

A mai első nyolcaddöntőn a világbajnoki címvédő franciák Lengyelországgal csaptak össze. Az esélyek annak ellenére is a gallok mellett szóltak, hogy számos hiányzóval vívták meg a csoportkört és kell majd megvívniuk a kieséses szakaszt is. A lengyeleknél az első számú sztár, Robert Lewandowski rendelkezésre állt, így elsősorban benne volt a piros-fehérek reménysége, hiszen, amint azt Didier Deschamps francia kapitány a mérkőzés előtt elmondta, a Barcelona klasszisa bármilyen helyzetből képes eredményesnek lenni. A másik, amiben bízhattak a lengyelek, az kapusuk, Szczęsny kiemelkedő formája volt, aki már két büntetőt is hárított Katarban, de egyébként is remekül teljesített.

A mérkőzés azonban nem úgy indult, hogy az Lewandowski gólérzékenységéről fog majd szólni, mert a franciák nagy fölényt harcoltak ki az első pillanattól fogva és bizony a lengyelek semmi veszélyt nem tudtak jelenteni Lloris kapujára. A huszadik perc tájékán aztán kiegyenlítetté vált a meccs, a lengyelek is kijjebb jöttek a szorításból. Ezt előbb Lewandowski ballábas bombája, majd húszméteres szabadrúgása is jelezte, igaz, Giroud és Mbappé révén a franciák is veszélyeztetni tudtak. Gól egyikből lehetőségből sem született.

A 38. percben a mérkőzés legnagyobb lehetőségét láthattuk, amikor egy lengyel akció végén egyszer Lloris védett hatalmasat, kétszer pedig a védők blokkoltak, egy ízben Varane már a gólvonalról. Óriási szerencsével úszták meg a gólt a kék mezesek. S amíg a lengyelek kihagyták a kihagyhatatlant, addig egy annál kisebb helyzetből a franciák betaláltak. Mbappé passzolt a tizenhatos vonalánál védőjéről leforduló Giroud elé, aki ballal, a kivetődő Szczęsny mellett a bal sarokba lőtt (1–0). A nagyszerű csatárnak ez volt az 52. gólja a francia válogatottban, amellyel rekorder lett hazájában. Szinte rögtön, a középkezdés után egyenlíthetett volna Lengyelország, de kimaradt ez a helyzet is, így egygólos gall előnyt jegyezhettünk fel a lefújáskor.

PestiSracok facebook image
Olivier Giroud nem csupán az egyik legrokonszenvesebb játékos a franciák keretében, de minden idők leggólerősebb válogatott támadója is lett a galloknál. Mai találata az 52. válogatottban szerzett gólja volt. Fotó: a FIFA hivatalos, világbajnoki Twitter-fiókja
Olivier Giroud nem csupán az egyik legrokonszenvesebb játékos a franciák keretében, de minden idők leggólerősebb válogatott támadója is lett a galloknál. Mai találata az 52. válogatottban szerzett gólja volt. Fotó: a FIFA hivatalos, világbajnoki Twitter-fiókja

A második félidő megint úgy kezdődött, mintha a lengyelek az öltözőben maradtak volna... Hatalmas francia fölény alakult ki, több helyzetet is kidolgoztak a franciák, akik ezekből könnyedén eldönthették volna a mérkőzés sorsát. Miután a lengyelek az első félidő végén azért megmutatták, csalódás volt ekkor a lengyel csapat játéka, pláne, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a francia vezetés számukra kiesést jelentett, így törekedniük kellett volna az egyenlítésre.

Így gondolhatta ezt Czesław Michniewicz lengyel szövetségi kapitány is, mert a második félidő derekán néhány perc leforgása alatt három cserét is végrehajtott. Hiába voltak azonban a cserék is, ez nem okozott érdemi változást a lengyel csapat támadójátékában. A mérkőzés állásában azonban történt érdemi változás, ugyanis növelte előnyét Franciaország, méghozzá egy elképesztő védelmi hiba után.

Lengyel helyzet után egy gyors kontrát vezettek, majd a labdát Mbappé kapta a lengyel tizenhatos sarkánál, belül a vonalon, nem csupán levenni, de még állítani is volt ideje rajta, anélkül, hogy bárki is támadta volna, majd gondolt egyet és jobbal, elemi erővel bikázott a kapu jobb felső sarkába (2–0). Szczęsny verve volt, nem védhette a bivalyerős és jól helyezett lövést. Bár belül érkezett Giroud, aki elvonta a lengyel védők figyelmét, akkor is hihetetlen volt látni, hogy amíg Giroud körül négyen is vannak, Mbappé teljesen tisztán vehette át és lőhette kapura a labdát.

Ezzel a mérkőzés és egyben a továbbjutó kiléte el is dőlt, mert a mérkőzést látva elképzelhetetlen volt, hogy Lengyelország innen még képes legyen felállni és hosszabbításra menteni a találkozót. Ez nem is következett be, sőt, a rendes játékidő leteltekor Mbappé még egy gólt lőtt, a tizenhatos bal oldali csücskétől kipókhálózva a bal felsőt (3–0). Csodálatosan eltalálta a labdát a PSG támadója. Amikor már mindenki a lefújást várta, egy lengyel beadásba beleért kézzel Upamecano, ami után büntetőhöz jutott Lengyelország. A labda mögé Lewandowski állt és elsőként Llorisba rúgta, ám mivel a francia portás ellépett a vonalról, a bíró újra rúgatta vele a tizenegyest. A lengyel csillag másodjára már nem hibázott, a kapu jobb sarkába lőtt, így a szépségtapasz meglett Lengyelországnak (3–1).

Lewandowski, ha másodjára is, de belőtte a meccs végén kiharcolt lengyel büntetőt, így góllal zárta a vb-t. Fotó: a FIFA hivatalos, világbajnoki Twitter-fiókja
Lewandowski, ha másodjára is, de belőtte a meccs végén kiharcolt lengyel büntetőt, így góllal zárta a vb-t. Fotó: a FIFA hivatalos, világbajnoki Twitter-fiókja

Lengyelország végső soron góllal búcsúzott a vb-től, Franciaország pedig – amely a látottak alapján sima győzelmet aratott – könnyedén masírozott be a legjobb nyolc közé, ahol az Anglia–Szenegál mérkőzés továbbjutójával játszik majd a négy közé jutásért.

Vezető kép: a FIFA hivatalos, világbajnoki Twitter-fiókja

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.