Pesti Srácok

Djokovic 23-szoros Grand Slam-bajnok és újra világelső

Djokovic 23-szoros Grand Slam-bajnok és újra világelső

Novak Djokovic nyerte meg a férfi egyes küzdelmeit a francia nyílt teniszbajnokságon, mivel a vasárnapi döntőben három játszmában legyőzte a norvég Casper Ruudot. A szerb klasszis 23. Grand Slam-trófeájával egyedüli rekorder lett, és hétfőtől ismét ő vezeti a világranglistát.

A 36 éves sztár egyértelmű favoritként várta a párizsi finálét, miután 2016-ban és 2021-ben már ünnepelhetett a Philippe Chatrier Stadionban. Tizenkét esztendővel fiatalabb riválisa ugyanakkor csak egy döntőt tudott felmutatni, amelyet tavaly simán elvesztett a 14. elsőségét begyűjtő – és idén csípősérülés miatt hiányzó – Rafael Nadal ellen. Djokovic mellett szólt az is, hogy eddigi négy összecsapásukon rendre megverte a skandináv teniszezőt. Kétszer a római salakon, kétszer pedig a torinói ATP-világbajnokságon találkoztak, és Ruud eddig még szettet sem tudott hozni kettejük párharcában.

Az első játszmában egy-egy elveszített adogatójáték mellett jutottak el a rövidítésig, ott viszont a szerb sztár hengerelt, és 1 óra 23 perc alatt előnybe került. A második szett elején Ruud megint bukta saját szervajátékát, és rutinos riválisa ezt végigvitte a játszmán, így két és negyedóra után már 2–0-ra vezetett. A záró szettben 5:5-ig mindkét fél viszonylag simán hozta szervagémét, ám ekkor Djokovic semmire vette el Ruud adogatását, és a végén lezárta a 3 óra 13 perc percig tartó meccset.

Djokovic 23. GS-serlege és egyben pályafutása 94. trófeája, a Muskétások Kupája mellé 2,3 millió eurót (863 millió forint) kapott. Egyben hétfőtől visszaveszi a világranglista első helyét a spanyol Carlos Alcaraztól. Ami a teljes tenisztörténelmet illeti, a nőknél Serena Williams ugyancsak 23 GS-serleggel vonult vissza, az örökrangsort pedig az ausztrál Margaret Court vezeti 24 diadallal.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.