Pesti Srácok

Az MLSZ megkapta az UEFA feltételrendszerét egy magyar rendezésű BL-döntő kapcsán

null

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) megkapta az európai szövetség (UEFA) feltételeit és előírásait a 2026-os és 2027-es Bajnokok Ligája-döntőre pályázás kapcsán.

– mondta az M1 aktuális csatornának Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője. Hozzátette: elsősorban logisztikai kérdéseket kell megszervezni, példaként említve a repülőteret, a közlekedést, a biztonságot, az egészségügyet és a szurkolók kezelését, fogadását. Sipos kifejtette: az utóbbi időben sok nagy meccset rendeztek a Puskás Arénában, így 2020-ban az Európai Szuperkupát, 2021-ben négy Európa-bajnoki találkozót, idén pedig Európa-liga-döntőt, de a BL fináléja "ebből a sorból is kiemelkedik az előírások és feltételek vonatkozásában", mert ez az esemény "az egész világ figyelmét felkelti".

PestiSracok facebook image

– közölte Sipos Jenő. Kiemelte: a korábbi mérkőzések kapcsán csupa pozitív visszajelzés érkezett az UEFA-tól, a résztvevő csapatoktól és a szurkolóktól is, ezért most jöhet az igazán nagy falat, a BL-döntő megszervezése, megrendezése.

AZ UEFA júliusban jelentette be, hogy a 2026-os és 2027-es BL-döntőre két tagszövetség jelentkezett; az olasz a milánói San Siróval kandidál. A két pályázó egyúttal azt is jelentheti, Budapestnek nagyon jó esélye van arra, hogy három vagy négy év múlva megrendezze a világ legrangosabb klubsorozatának döntőjét. Az UEFA végrehajtó bizottsága jövő májusban határoz a döntők helyszíneiről.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.