Pesti Srácok

Mezőnyben hengerelt, eredményben szenvedett Spanyolország az olaszok ellen

Mezőnyben hengerelt, eredményben szenvedett Spanyolország az olaszok ellen

Az Európa-bajnokság mezőnyben legerősebb csapatát már nyilvánvalóan ismerjük, de a végső győzelmére még nagy bátorság lenne fogadni. Spanyolország lélegzetvételhez sem engedte az egyébként nem gyenge olaszokat, akik elképesztő módon kiscsapatnak tűntek az ellenfelükhöz képest a játék minden elemében – nemcsak a nyilvánvaló tudásbeli különbségben, hanem a hozzáállásukkal, a túlbiztosított, óvatos játékukkal is. Ezek sem változtatnak azonban a tényen, hogy a spanyolok a rengeteg helyzetük ellenére nem tudtak gólt lőni, csak öngóllal győztek, ami nem túl dicsőséges, pláne ekkora fölény mellett. Belehalnak-e a szépségbe, mint annyiszor, vagy megtanulnak győzni, mint 2008–2012 között? – az lehet az Eb legfontosabb kérdése.

Egymásnak ugrottak a spanyolok és az olaszok, ahogy kell, nyoma se volt az angoloktól látott alibizésnek, pörgős focit kaptunk kezdettől fogva. Sőt, majdnem gólt is, mert Pedri másfél perc után gólt fejelhetett volna, 9 perccel később pedig Williams homlokán volt ott a gól, de kapu fölé fejelte a háló helyett. Meglepetés nem volt egyébként, a spanyolok uralták a területet, ahogy szokásuk; ellenük nagyon-nagyon kevés csapatnak van esélye pozitív labdabirtoklási mérleget hozni. Az olaszok sem tartoznak ezek közé, viszont kevesen tudnak olyan fegyelmezetten védekezni és olyan lényegretörően kontrázni, mint ők. Helyzeteik ugyanakkor a hispánoknak adódtak – a félidő közepén Morata kereste az átlőhető rést a tizenhatoson belül, de kisodródva, éles szögből már csak Donnarummát tudta eltalálni, pillanatokkal később pedig Fabian Ruiz tűzte rá kőkeményen távolról, Donnarummának minden tudása kellett, hogy kipiszkálja a léc alól.

Spanyolország gyakorlatilag egykapuzott, de ne essen félreértés, ez amúgy egy jó olasz csapat. A spanyolok viszont félelmetesen magabiztosak, tökéletes labdakezeléssel, gyors és pontos passzokkal, pillanatok alatt a semmiből megteremtett gólhelyzetekkel, amikor náluk van – szinte elvehetetlenül – a labda, és a legapróbb pontatlanságra is lecsapva, odaérve, már a középpályán megszűrve a támadásokat, amikor védekeznek. Mindig legalább egyfős létszámfölényben a labda körül, a csatársorukban ráadásul a még a 17 életévét sem betöltött Lamine Yamal és a hozzá képest öregnek tűnő 21 éves Williams kevergeti a lapokat szédületesen a széleken. Ezek együttesen eredményezték azt, hogy az olaszok gyakorlatilag nem léteztek a spanyol kapu előtt, se támadásépítésből, se kontrából nem tudtak rendesen felérni.

Williams még a spanyol csapatból is kiemelkedett a könnyed, technikás játékával a balszélen. (fotó: MTI/EPA/Olivier Matthys)
PestiSracok facebook image

Csupán a gól hiányzott a spanyolok boldogságához, de az nem bírt megérkezni. Már-már olyan érzésünk lehetett, hogy működni kezd a spanyol betegség: lefociznak akárkit, rengeteg helyzetet hagynak ki egymás után, aztán jobb esetben döntetlen lesz, rosszabb esetben benyalnak egyet hátul, és rohanhatnak kétségbeesetten az egyenlítésért. A lenyűgöző technikai tudást a 2008-as Eb-győzelmük óta nem látott célfutballal kombinálják, úgyhogy talán most nem lesznek ilyen problémáik, de ezt még most sem lehet egyértelműen kijelenteni. A gól ugyanis összejött nekik, de nem ők lőtték. Williams beadását Donnarumma kiütötte, de Calafiori térdét találta el, onnan pedig a hálóba pattant a labda.

Calafiori a földön az öngólja után. Végül a hősiesen álló olasz védelem szerencsétlenkedte össze a spanyolok sovány győzelmét. (fotó: MTI/EPA/Olivier Matthys)

Megnyugodhattak hát a spanyolok, mert az nem volt benne ebben a meccsben, hogy az olaszok betalálnak, az olasz játékosok láthatóan túlbiztosítva, félénken passzolgattak a spanyolok közelében, így pedig esélyük se volt komoly helyzetet teremteni. Közben viszont Morata és Jamal kevéssel tévedett, Williams még kevesebbel, hiszen a felső lécre tekert, és Perez két óriási helyzetét is kivédte Donnarumma az utolsó pillanatokban. Lehet erre úgy tekinteni, hogy Donnarumma bravúrt bravúrra halmozva kivédte a spanyolok szemét, de úgy is, hogy ez a valószínűleg bárkit lefocizó csapat nem volt képes rendes gólt lőni az olaszoknak. Ez pedig az előtörténetüket ismerve, minden látványosság ellenére is aggodalmat szülhet a spanyol szívekben.

Donnarumma nélkül könnyen lehet, hogy góleső lett volna a végére (fotó: MTI/EPA/ANSA/Daniel Dal Zennaro)

B-csoport

SPANYOLORSZÁG–OLASZORSZÁG 1:0 (0:0)

gólszerző: Calafiori (55., öngól)

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.