Pesti Srácok

Gyalogló vegyes váltónk helytállt, gátfutóink a reményfutamban folytatják

null

A párizsi olimpia atlétikai számai közül a maratoni gyaloglás vegyes váltójában és a női 100 méteres gátfutás előfutamaiban voltunk érdekeltek a mai napon. Az olimpiai programban most először szereplő maratoni gyaloglásban a Venyercsán Bence-Récsei Rita páros a 21. helyen zárt, a női 100 gáton induló Kozák Luca és Kerekes Gréta pedig a reményfutamban folytathatja majd a versenyzést.

Ma is folytatódtak az atlétikai versenyek Párizsban. A ma rendezendő számok közül kettőben volt magyar érdekeltség. Az olimpiai műsorban először szereplő gyalogló vegyes váltó maratoni távján a Venyercsán Bence-Récsei Rita kettős képviselte hazánkat. A lebonyolítás értelmében felváltva kellett gyalogolnia a páros férfi és hölgy tagjának, oly módon, hogy először Venyercsán futott bő tíz kilométert, aztán Récsei, majd ezt még egyszer megismételték. Így tehát Bence rajtolt és Rita volt az, aki átfutott a célvonalon.

A huszonöt párost felvonultató mezőnyben önmagában ott lenni is komoly rang volt, vagyis már a kvótaszerzés is szép eredmény volt honfitársainktól. A mieink a verseny során mindvégig a mezőny hátsó felében haladtak, nem tudtak beleszólni az érmekért folyó harcba. Venyercsán a 19. helyen adta át a stafétát az első váltásnál Récseinek, és a magyar duó nagyjából végig a huszadik hely körül haladt. Végül a versenyt megnyerő Álvaro Martín, María Perez összetételű spanyol váltótól 14 perc 47 másodperccel lemaradva a 21. helyen ért célba a magyar páros.

Récsei Rita (b) és a cseh Eliska Martinková a 2024-es párizsi nyári olimpia maratoni gyaloglásának vegyes váltójában a Trocadero téren 2024. augusztus 7-én.<br />Fotó: MTI/EPA/Tolga Akmen
Récsei Rita (b) és a cseh Eliska Martinková a 2024-es párizsi nyári olimpia maratoni gyaloglásának vegyes váltójában a Trocadero téren 2024. augusztus 7-én.
Fotó: MTI/EPA/Tolga Akmen
PestiSracok facebook image

A női 100 méteres gátfutás előfutamaiban két magyar is indult. Először Kerekes Gréta állt rajthoz, a harmadik előfutamban. Kerekes rajtja jól sikerült, ám a mellette haladó ausztrál Michelle Jenneke a harmadik gátban felbotlott, ráadásul az eldőlő gát megütötte a magyar lány ujját, aki így vérző kézzel ért célba. Gréta rendkívüli koncentráltságról tett tanúbizonyságot, hogy vérző sebbel is végigfutotta a távot, ami azért volt fontos, mert így ott lehet a holnapi reményfutamban. Végül 13.50-es idővel, a hetedik lett, de holnap még lesz lehetősége javítani és esetleg továbbjutni.

Kerekes Grétát az ausztrál futó esése és az eldőlő gát okozta kézsérülés sem akadályozta meg abban, hogy célba érjen, így ott lehet a holnap délelőtti reményfutamban és továbbjuthat.<br />Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Kerekes Grétát az ausztrál futó esése és az eldőlő gát okozta kézsérülés sem akadályozta meg abban, hogy célba érjen, így ott lehet a holnap délelőtti reményfutamban és továbbjuthat.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A következő előfutamban legjobb spinterünk, Kozák Luca is a mezőnyben volt. Szurkoltunk, hogy ott legyen az első három hely valamelyikén, mert az alapból továbbjutást ért, és legjobb formáját hozva erre lett is volna esélye Lucának. Sajnos azonban ezúttal jócskán elmaradt legjobbjától. 13.11-es idejével hatodik lett előfutamában, ám Kerekeshez hasonlóan holnap ő is javíthat még, a délelőtti reményfutamok során.

Vezető kép: Kozák Luca (középen) a párizsi olimpia női 100 méteres gátfutó-számának előfutamában. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.