Pesti Srácok

Kajakra jól sikerültek a mai kajakos előfutamaink, és a reményfutamok után kenusaink is továbbjutottak

null

Folytatódtak a kajak-kenu versenyek a párizsi olimpián. Még mindig az előfutamoknál járunk, amelyben ma hat magyar indulónak szurkolhattunk. Kajakban nem csupán továbbjutott valamennyi magyar, de mindezt futamgyőztesként tette, kenuban ugyanakkor ma is gyengébben sikerült a nap, de itt is mindkét magyar induló ott van a középdöntőben.

A mai kajak-kenu program a női K-1 500 méteres előfutamaival kezdődött, ahol két magyar induló is volt. Gazsó Alida és Csipes Tamara számára egyaránt kötelező volt a továbbjutás, és ezt meg is tették, méghozzá futamukat megnyerve. Figyelembe véve, hogy ebben a számban éremvárományosnak tekinthető mindkét magyar lány, ez jó jel a későbbiekre nézve.

A férfiak királyszámának tekinthető K-1 1000 méteres távon szintén két honfitársunk indult. A tokiói olimpia arany- és ezüstérmese, vagyis Kopasz Bálint és Varga Ádám természetesen idén is érmekért jött az olimpiára, így nem szabadott, hogy gondot okozzon számukra az előfutamból történő továbblépés. Ezt a lányokhoz hasonlóan futamgyőztesként teljesítették is, és örömteli volt hallani Kopasz Bálint futam utáni értékelését, miszerint ma még messze nem teljes gőzzel evezett.

Varga Ádám futamgyőztesként jutott tovább a férfi kajak egyesek 1000 méteres versenyének előfutamából.<br />Fotó: MTI/Kovács Tamás
Varga Ádám futamgyőztesként jutott tovább a férfi kajak egyesek 1000 méteres versenyének előfutamából.
Fotó: MTI/Kovács Tamás
PestiSracok facebook image

Négy kajakos egységünk remek előfutam-teljesítményének értékét növeli, hogy az időjárás ma bizony nem fogadta kegyeibe az indulókat. Az erős szél miatti hullámok miatt minden indulónak meg kellett küzdenie az elemekkel is, ez azonban versenyzőinket a legcsekélyebb mértékben sem zökkentette ki, és magabiztos evezéssel jutottak tovább.

Hasonlóan a tegnap látottakhoz, kenu szakágban induló honfitársaink szintén ott vannak ugyan a középdöntőben, ám ehhez nekik szükségük volt a reményfutamra is, mert az előfutamban nem tudtak továbbjutást jelentő helyen végezni. A férfi C-1 1000 méteres távon – a két kajakos számhoz hasonlóan – két magyar indult. Adolf Balázs a harmadik, Fejes Dániel pedig a negyedik helyen végzett a saját futamában, s mivel csak az első két helyezés ér automatikus továbbjutást, így a reményfutamból kellett kivívniuk a középdöntős szereplést. Ezt végül mindkét magyar kenus megoldotta, így értük is szoríthatunk majd a továbbiakban.

Holnap már döntőket is rendeznek majd a vaires-sur-marne-i evezős- és kajak-kenu pályán, méghozzá remélhetően magyar résztvevőkkel. A női K-4 500-as egységünk már tegnap bejutott a holnapi fináléba, de ugyanezt várjuk a férfiak K-4-es egységtől, valamint az Adolf Balázs-Hajdu Jonatán kenupárostól is. Ez esetben három egységünkért izgulhatunk majd a kora délután kezdődő döntőkben.

Vezető kép: Csipes Tamara esélyeshez méltón szerepelt a női kajak egyesek mai előfutamában. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.