Pesti Srácok

Öttusa: Gulyás Michelle és Guzi Blanka is a holnapi döntőben!

null

Szenzációsan szerepelt a mai elődöntőben két női öttusázónk! Gulyás Michelle és Guzi Blanka egyaránt kimagaslót produkált, amellyel magabiztosan jutottak be a sportág holnapi döntőjébe. Hasonló teljesítménnyel az éremszerzésre is esélyük lesz a fináléban.

A lovaglással kezdődött a női öttusázók elődöntője Versailles-ban. Guzi Blanka nagyszerű, hibátlan lovaglást produkált, míg Gulyás Michelle két verőhibával haladt végig a pályán. A vívás utóbbi versenyzőnknek sikerült jobban, Blanka nem tudott asszót nyerni. A vívást követően Gulyás a második, Guzi a tizenegyedik helyen állt, következett az úszás.

A medencében Michelle a második helyen zárt, így összetettben is megőrizte ezt a helyezését, míg Blanka a kilencedik helyet szerezte meg az úszásban, amellyel feljött a tizedik helyre. Miután az elődöntőből az első kilenc jut be a fináléba, Gulyás rendkívül kedvező helyzetből várhatta az utolsó, kombinált számot, de Guzi is joggal bizakodhatott, hiszen Blanka mind futásban, mint lövészetben a jobbak közé tartozik.

A kombinált szám mindkét magyarnak ragyogóan sikerült. Gulyás végig vezetett, egészen a futás utolsó szakaszáig magabiztosan állt az élen, ekkor – rendkívüli sportszerűségről tanúbizonyságot téve – bevárta két mögötte haladó ellenfelét, akikkel kézen fogva, együtt haladtak át a célvonalon. Ritkán látható jelenet volt, amely felvillantott valamit az olimpia eredeti szellemiségéből és megmutatta a sport nagyszerűségét. Az élen befutó hármas mögött ott volt Guzi Blanka is, aki az előzetesen remélt remek teljesítményt produkálta a kombinált számban, így simán bejött a legjobb kilencbe és beverekedte magát a holnapi döntőbe.

PestiSracok facebook image

Mára még nem ért véget az öttusaversenyek sora Párizsban. Kora este kezdődik ugyanis a férfiak döntője, amelyben – amint arról tegnap portálunkon is beszámoltunk – mindkét magyar indulóért szoríthatunk majd.

Vezető kép: Guzi Blanka és Gulyás Michelle egyaránt bejutott a párizsi olimpia női öttusa-versenyének holnapi döntőjébe! Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.