Pesti Srácok

Megvan az első győzelem, nagyon fontos sikert aratott a Fradi! - Labdarúgó Európa Liga: Ferencváros – Nice 1–0 (1–0)

null

Kapott gól nélkül lehozott meccsen, taktikus, fegyelmezett játékkal megszerezte első győzelmét a Ferencváros a labdarúgó Európa Liga idei kiírásának főtábláján. A francia bajnokság egyik élcsapata ellen olykor fölényben játszottak a zöld-fehérek, ahol nagyszerű egyéni teljesítmények is voltak. A három pont még nagyon értékes lehet a reménybeli továbbjutás szempontjából.

Két vereség után ma egyértelműen győzelmi szándékkal lépett pályára a magyar bajnok Ferencváros a labdarúgó Európa Liga (EL) főtáblájának fordulójában, ahol a francia Nice várt a zöld-fehérekre. Bár itt már könnyű ellenféllel nem találhatja magát szembe senki, azért a legutóbbi fordulóhoz képest, amikor a Premier League élcsapata, a Tottenham ellen kellett mérkőzni, ma igenis látszott esély az első pont/pontok megszerzésére.

Pascal Jansen nem sokat variált a kezdőcsapat összeállításával, tulajdonképpen csak abban volt kérdőjeles a dolog, hogy Varga Barnabás vagy az új gólzsák, Saldanha kezd-e a centerposzton. Jansen végül Varga mellett döntött. A vendégeknél ugyanakkor jócskán akadt erőtartalék a kispadon, ugyanis némi meglepetésre kimaradt a kezdőből Youssoufa Moukoko és az elefántcsontparti válogatott Jeremie Boga is.

Összeállítások

PestiSracok facebook image

Ferencváros: Dibusz – Makreckis, Gartenmann, Cissé, Civic – Abu Fani, Rommens – Traoré, Kady, Zachariassen – Varga B. Nice: Bulka – Mendy, Bombito, Abdelmonem – Clauss, Boudaoul, Rosario, Louchet – Diop, Laborde, Guessand.

Első félidő

A Ferencváros fölényével indult a találkozó, de olyannyira, hogy a tizedik perc tájékán akár több góllal is vezethettek volna a mieink. Traoré kétszer, mellette Abu Fani és Kady is helyzetbe tudott kerülni. Aztán a vendégek is megvillantak, előbb Mendy majd Diop próbálkozott. Az első negyedóra végén megszerezte a vezetést a Ferencváros. Rommens ívelt be szabadrúgást, a hosszú oldalon érkező Cissé remekül rábólintott a labdára, amely egy francia védőt érintve a rövid sarokba pattant (1-0). Megérdemelt volt a zöldek vezető gólja, mert ragyogóan kezdték a találkozót. A 19. percben ijesztően összefejelt két francia játékos, akik közül Diop húzta a rövidebbet. Hosszas ápolás után szerencsére talpra állt, sőt, nem is engedte lecserélni magát, kötéssel a fején folytatta a játékot.

Eldar Civic már látja, hogy nagy a baj, hívja is a segítséget Sofiane Diophoz, a Nice játékosához.<br />Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Eldar Civic már látja, hogy nagy a baj, hívja is a segítséget Sofiane Diophoz, a Nice játékosához.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A játék ezek után kevésbé volt eseménydús, egészen a félidő hajrájáig nem forogtak veszélyben a kapuk, akkor viszont itt is, ott is születhetett volna gól. A Fradiból Kady, Abu Fani majd Traoré veszélyeztetett, míg a másik oldalon Clauss lövését védte könnyedén Dibusz. A magyar bajnok megérdemelten vezetett a félidőben.

Második félidő

Cserével folytatta a francia csapat, az első félidőben hosszasan ápolt Diop már nem jött ki a folytatásra, helyén Boga folytatta. Azonnal egy szélvészgyors rohammal indított a Nice, Guessand nagy helyzetbe is került, de a gólszerző Cissé remekül blokkolt. A 49. percben a csereként beálló Boga, majd két perccel később ismét Guessand került helyzetbe, de egyenlíteni szerencsére nem sikerült. A heves francia rohamok alábbhagytak és a Fradi is mutatott életjeleket, melyek közül a legnagyobb lehetőség Varga Barnabás fejesénél adódott. A labda már túljutott a kapuson is, de Abdelmonem a gólvonal elől kivágta a fejest.

Ibrahim Cissé (középen) volt ma a Ferencváros nyerőembere.<br />Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Ibrahim Cissé (középen) volt ma a Ferencváros nyerőembere.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A vendégek hármas cserével frissítettek, bejött Moukoko is, igyekeztek minden követ megmozgatni a pontszerzésért. A 70. percben hatalmas helyzetet hagyott ki a Fradi. Traoré lépett ki a jobb szélen, a jobb alsót vette célba, de pontatlanul célzott, és a berobbanó Varga Barnabás sem tudta a kapuba terelni a játékszert. A következő percekben két részletben négyet cserélt Pascal Jansen is, Kady, Zachariassen, Civic és Varga Barnabás jött le, helyükön Maiga, Ben Romdan, Ramírez és Saldanha folytatta. Érdemi helyzetet ezek után nem láthattunk, ugyanakkor a franciák megfogyatkoztak, mert a kiugró Saldanhát felvágta vendégek csapatkapitánya, Rosario. A hátralévő percek leperegtek, gól nem született, csak a görög bíró néhány ítélete borzolta a kedélyeket.

Pascal Jansen, az FTC vezetőedzője ezúttal elégedetten szemlélhette a látottakat. <br />Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Pascal Jansen, az FTC vezetőedzője ezúttal elégedetten szemlélhette a látottakat.
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A Ferencváros ezzel megszerezte első pontjait az Európa Liga idei kiírásának főtábláján, és örömünket növelheti, hogy a játék képe alapján ez a győzelem megérdemelt volt. A mai napon remekül küzdő magyar bajnok legközelebb november 7-én Hamburgban, a Dinamo Kijev ellen lép majd pályára a nemzetközi porondon.

Vezető kép: MTI/Vasvári Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.