Pesti Srácok

Extra csodák nincsenek: az olimpiai bajnok már túl nagy falat volt lányainknak! – Női kézilabda Eb-elődöntő: Norvégia–Magyarország 30–22 (13–11)

null

A bronzéremért mérkőzhet majd a magyar női kézilabda-válogatott a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon, miután a mai, bécsi elődöntőben 30-22-re kikapott az olimpiai bajnoki címvédő Norvégiától.

Tizenkét év után vitte végbe újra azt a bravúrt a magyar női kézilabda-válogatott, hogy eljusson a kontinenstorna legjobb négy csapata közé. A lányok Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány irányításával pontveszteség nélkül zárták a debreceni csoportkört és a középdöntőben is csak az utolsó fordulóban, az olimpiai ezüstérmes franciák ellen szenvedtek vereséget. A torna zárószakaszában azonban olyan csapatok ellen kell helytállni, amelyek mind előttünk járnak, és amelyek a végső győzelem reményében érkeztek az Európa-bajnokságra. Kiváltképp igaz volt ez mai elődöntős ellenfelünkre, Norvégiára, amely a nyáron – a franciákat hazai pályán legyőzve – nyert aranyérmet a párizsi olimpián. Elképesztő bravúr kellett tehát ahhoz, hogy győzzünk és bejussunk a vasárnapi fináléba.

Első félidő

Ahogyan az várható volt, az első támadásoktól kezdve az olimpiai aranyérmes Norvégia ragadta magához a kezdeményezést. A 4. percben Vámos Petra szerezte első gólunkat, majd Kuczora is eredményes volt, ám közben a norvégok is kezdték „belőni” magukat, így a 8. percben három volt az előnyük (5–2). A következő időszak összességében kiegyenlített játékot hozott, legalábbis ami az eredményt illeti, mert beálltunk erre a háromgólos különbségre.

PestiSracok facebook image
Faluvégi Dorottya (b) és a norvég Maren Nyland Aardahl (j) a női kézilabda Európa-bajnokság elődöntőjében játszott Magyarország - Norvégia mérkőzésén a Wiener Stadthalléban 2024. december 13-án.<br />Fotó: MTI/Tóth Zsombor
Faluvégi Dorottya (b) és a norvég Maren Nyland Aardahl (j) a női kézilabda Európa-bajnokság elődöntőjében játszott Magyarország - Norvégia mérkőzésén a Wiener Stadthalléban 2024. december 13-án.
Fotó: MTI/Tóth Zsombor

Aztán a félidő derekán egy fokkal magasabb sebességi fokozatra kapcsoltak a fehér mezes fjordlakók, a 22. percre öt góllal elhúztak (13–8), viszont a csereként beálló Janurik Kinga elkapta a fonalat és emberelőnyből kettővel beljebb kerültünk, így négy perccel a félidő vége előtt megint csak három gól volt a különbség (13–10). Janurik szenzációs volt nálunk a kapuban, a félidő hátralévő részében nem kapott több gólt, de mivel mi is csak egyszer tudtuk bevenni a norvég kaput, mert Katrin Lunde is zseniálisan védett, így is kettővel az olimpiai bajnok vezetett a szünetben (13–11).

Második félidő

Győri-Lukács Viktória – négy helyzetből négy gólt lőtt az első félórában –, és Janurik Kinga – hét lövésből négyet elhárított – klasszisához kellett volna felnőnie csapatunk többi tagjának is ahhoz, hogy fordítani tudjunk az elődöntőből hátralévő fél órában, de sajnos a norvégok hamar egyértelművé tették, hogy itt és most ők a jobb csapat. A második félidő közepéig bírtuk az iramot, az egyre növekvő nyomást, ám akkor kissé átszakadt a gát.

Janurik Kinga csodálatosan védett, nem rajta múlott, hogy az olimpiai bajnok norvégok magabiztos győzelmet arattak.<br />Fotó: MTI/Tóth Zsombor
Janurik Kinga csodálatosan védett, nem rajta múlott, hogy az olimpiai bajnok norvégok magabiztos győzelmet arattak.
Fotó: MTI/Tóth Zsombor

Amíg a 41. percben még csak néggyel vezettek a fehér mezesek, addig a 47. percben már héttel mentek (23–16), vagyis lényegében ekkorra eldőlt a mérkőzés. Ami a kérdés volt, hogy elfogyunk teljesen és kiütés lesz a vége, vagy az Eb rajtja óta látott elképesztő küzdeni akarás és szív megóvja ettől csapatunkat.

Szerencsére az utóbbi következett be. Bár ahhoz kétség sem fért, hogy melyik a jobb csapat és ki játszhat majd az aranyéremért vasárnap, a becsületünk megmaradt. Ebben ma ennyi volt, Norvégia megérdemelten jutott a fináléba, de a mieinknek sincs oka szégyenkezni. A világ jelenlegi legjobb csapatától kaptunk ki, és még lehet javítani majd vasárnap, a bronzmeccsen.

Vezető kép: MTI/Tóth Zsombor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.