Pesti Srácok

A Viktoria Plzen testén keresztül vezet az út a Fradi merészebb kupaálmai felé

null

Lezajlott az Európa Liga egyenes kieséses szakasza első körének sorsolása. Az alapszakasz utolsó fordulójának mérkőzései után kiderült, hogy – köszönhetően a tegnap esti, AZ Alkmaar elleni győzelemnek is – a Ferencváros révén mi, magyarok is érintettek leszünk a folytatásban. Amint az a mai sorsoláson kiderült, a magyar bajnok a cseh Viktoria Plzen ellen mérkőzik majd a kupasorozat következő fordulójában.

Idén debütált a nemzetközi kupasorozatok új lebonyolítási rendje, amely szerint már afféle alapszakasz-főtáblák vannak, amelynek csapatai más-más ellenfelek ellen, de ugyanannyi mérkőzést játszva, végül elfoglalnak valamilyen helyezést ezen a bizonyos főtáblán. A Ferencváros azért volt tagja ennek a mai sorsolásnak, mert a 9. és a 24. hely között – konkrétan a 17. helyen – zárta a kupasorozat első szakaszát. A 17. helyezés azt jelenti, hogy a Ferencváros itthon kezdi majd a következő, kétmeccses párharcot, mert a 9-16. helyen végzett együttesek számára adatik meg az a lehetőség, hogy a visszavágót hazai környezetben vívhassák meg.

A főtábla végeredményének ismeretében azt már előre tudni lehetett, hogy a Ferencváros vagy az olasz AS Roma, vagy a cseh Viktoria Plzen csapatát kaphatta riválisként, s miután mindkét gárda előrébb zárt az alapszakaszban, így az is egyértelmű volt, hogy a mieink itthon kezdenek és a visszavágó Rómában vagy Plzenben lesz.

Reméljük, hogy a Viktoria Plzen elleni párharc során is láthatjuk majd örülni a Ferencváros játékosait<br />Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Reméljük, hogy a Viktoria Plzen elleni párharc során is láthatjuk majd örülni a Ferencváros játékosait
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
PestiSracok facebook image

A híres baszk játékos, az Athletic Bilbao támadója Aritz Aduriz segítségével lezajlott sorsoláson a Ferencváros az úgynevezett „ezüst-ágra” került, s végül a Viktoria Plzen együttesét kapta. Az első meccsre február 13-án (csütörtökön) az Üllői úton, míg a visszavágóra egy héttel később, február 20-án este Plzenben kerül majd sor. A mai sorsolással az is eldőlt, hogy egy reménybeli továbbjutás esetén a Fradi az olasz Lazio vagy a spanyol Athletic Bilbao együttesét kapja majd a következő fordulóban.

Vezető kép: MTI/Vasvári Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.