Pesti Srácok

Svédország benyújtja csatlakozási kérelmét a NATO-hoz

Svédország benyújtja csatlakozási kérelmét a NATO-hoz

A svéd kormány úgy döntött, hogy benyújtja az ország csatlakozási kérelmét a NATO-hoz – jelentette be hétfő délután Magdalena Andersson svéd miniszterelnök.

A svéd kormányfő az ügyben tartott parlamenti vitát követően tett bejelentésében azt mondta: az ország most lezár egy korszakot, és egy új korszakba lép át. Hangoztatta, hogy a svéd parlamentben a képviselők nagy többsége támogatta a NATO-csatlakozást, és a hivatalos jelentkezést - Finnországgal összehangolva - már a napokban be is nyújtják.

– mondta Andersson, hozzátéve: arra számítanak, hogy a taggá válás teljes folyamata egy éven belül lezárulhat. A stockholmi parlamentben tartott biztonságpolitikai vitán hétfő délelőtt csaknem az összes párt támogatta Svédország NATO-tagságát. A finn parlament is hétfőn ül össze, hogy megvitassa a NATO-csatlakozás kérdését. Az ország államfője és miniszterelnöke vasárnap már megerősítette, hogy Helsinki be fogja adni csatlakozási kérelmét. A két skandináv ország csatlakozását az észak-atlanti szövetség összes jelenlegi tagállamának jóvá kell hagynia.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI ; Fotó: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Jessica Gow

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.