
NATO-tagként sem engedne területére atomfegyvereket Svédország – szögezte le pénteken a svéd külügyminiszter a helyi médiának nyilatkozva.
Tobias Billström azt mondta, “Svédország elutasítja annak a lehetőségét, hogy akár NATO-tagként is atomfegyvereket engedjen a területére”. Svédország és Finnország az Ukrajna ellen indított orosz katonai támadás miatt májusban döntött úgy, hogy semleges státusát feladva felvételét kéri a NATO-ba. A NATO 30 tagállama közül eddig 28 ország ratifikálta a svéd és a finn tagfelvételt. A svéd hadsereg főparancsnoka novemberben azt javasolta a kormánynak: a NATO-val folytatott tárgyalásainak végső fázisában hagyja nyitva annak lehetőségét, hogy az ország területére állandó katonai bázist, vagy nukleáris fegyvereket telepíthessen az észak-atlanti szövetség. A külügyminiszter ennek ellenére azt közölte: “Svédország a korábbi dán és norvég példát követve kinyilvánítja, hogy nem enged a területére atomfegyvereket”. Az e tekintetben fennálló nemzeti egységre rámutatva hozzátette: “a (kormányzó) Mérsékelt Pártnak már régóta ez az álláspontja, és soha nem állt szándékunkban megváltoztatni az előző kormány által benyújtott tagfelvételi kérelem feltételeit”.
Svédországban a Mérsékelt Párt vezette koalíció győzött a szeptemberi parlamenti választáson, véget vetve a Szociáldemokraták nyolcéves kormányzásának.
Forrás: MTI; Fotó: Wikipédia
Semlegeség ? Nincs tovább
2022-11-13 at 02:51
Jók a hozzászólások! Hajrá magyarok!
A semlegesség manapság csak a két legnagyobb atom hatalomnak engedhető meg, csak ők azok, akik azt csinálnak amit ők akarnak…. A többiek mind alá kell hogy vessék magukat ezeknek. De, még e kettő között sincs teljesen egyensúly, az egyik gyengébb … ez azt csinálja, amit a farkasok : nyájban, többen támadnak, amikor a medvét akarják legyőzni. De, még így se bírnak a medvével. ?
amintazvagyon
2022-11-13 at 00:33
a háttérhatalom nem azért hiszterizálja,manipulálja az idióta svédeket (és finneket) a natoba hogy ne legyenek oroszország eleni felvonulási terület-ha már beléptek nem fogják kérdezni hogy milyen fegyvereket telepítenek hozzájuk-mert jobb svédországot orosz célponttá tenni-mondjuk new york helyett-és milyen jót is tennének az oroszok ha még egy csomó európai őslakos svédet kinyírnának
Ezek szerint
2022-11-12 at 16:05
Svédország azt is mondta, hogy egyáltalán nem akar semmilyen katonai szövetségbe tartozni.
Ehhez képest néhány bomba már nem oszt, nem szoroz, viszont jól hangzik, és ugyanúgy meg lehet szegni a fogadkozást.
szolidárisak vagyunk
2022-11-12 at 11:31
Ha a Náci liberál fasiszták, (a Barbi-babáig és a jegesmedvéig bezárólag) szolidárisak lehetnek az ukronácikkal, akkor mi miért ne lehetnénk szolidárisak magunkkal, az oroszokkal és a törökökkel!
fontos, hogy személyesen megbeszéljék a dolgokat
2022-11-12 at 11:15
Nem véletlen ment Orbán Viktor, és Szijjártó Péter a törökökhöz! Szépen át lett ez beszélve, hogy semmiképpen nem szavazhatjuk meg a csatlakozásukat!
csak diplomatikusan, és stratégiai nyugalommal
2022-11-12 at 11:00
Egyébként az egy jó duma, hogy szolidárisaknak kell lennünk a törökökkel, és azért nem támogatjuk a felvételüket! Nem mondhatjuk azt, hogy hülyék lennénk aláírni saját halálos ítéletünket!
öngyilkosok lennénk ha támogatnánk a NATO csatlakozásukat
2022-11-12 at 10:50
Nekünk az az érdekünk hogy Svédország és Finnország ne legyen NATO tag, ha nem akarjuk Putyint magunkra haragítani, és az orosz energia importunkat (gázvezeték, olajvezeték, urán Paksnak) feladni! A következő front Tajvan-nál, vagy a román tengerparton fog így megnyílni!
Huhu
2022-11-12 at 08:58
Nem kell beengedni, de a nagyhatalmi műholdas jeleket is zavarni kell…
Minek menne oda az orosz…csak pazarolnak a pénzt…visszafejlodne Svédország
Veletek
2022-11-12 at 01:37
A svédek azt gondolják, hogy ezt beveszik az oroszok ? Döbbenet ez a képmutatás. A sajnálatos háborús helyzet , sok tanulságot hordoz magával.
Carolus
2022-11-11 at 22:15
Pipitér, pipitér, róka szava kicsit ér!
Matu
2022-11-11 at 22:01
Azt majd a Nagy Tesó eldönti…
Pista
2022-11-11 at 21:36
Sunnyognak, alakoskodnak, mellébeszélnek, segget csinálnak a szájukból és természetesen hazudnak. Kb ez jut eszembe.
Ungarn über alles !
2022-11-11 at 21:28
NATO-tagként sem engedné meg…
de anyátokat azt igen, ha engedi-ha nem !
Bagaméri
2022-11-11 at 19:45
Ebböl is világosan látni. A NATO meg az EU minden nyugati gazembernek egy a lá carte étlap,csak a “buta,szegény és kellemetlenkedö” keleti tagállamoknak kell krumplis tésztát savanyú uborkával zabálni. A svédek inkább fogják be azt az óriási woke pofájukat.