![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/06/K__AP20240609392.jpg)
A szabadság, önállóság– netán a teljes szuverenitás– rengeteg felelősséggel jár. Talán ez is indokolja, hogy a baloldal miért kíván folyamatosan valamilyen birodalomhoz tartozni, legyen az szovjet, vagy brüsszelita, miért kardoskodnak azért, hogy tégláról téglára feladjuk szuverenitásunk építőköveit, hogy merjünk kicsik lenni. Valahogy a felelősséget, mint forró krumplit dobálja egymásnak a jelenlegi európai politikai elit, de persze mindezt csak azért teheti meg, mert az átlag honpolgár mindezt hallgatólagosan hagyja. Hiszen lássuk be, felelősséget mi sem akarunk vállalni a döntéseinkért.
Mást nem lehet mondani, a felelőtlenség kultúrájára kondicionálódott az euroatlanti világ, legalábbis az elmúlt néhány évtizedben. Számtalan rétegben mutatkozik meg, hogy a mainstream tömegmédia carpe diem életérzést hirdető szlogenjei odáig torzították a Z-generációhoz érve a néplelkületet, hogy már nem is önnön hedonizmusunk jelent kielégülést, hanem az, ha mások végtelen pénzbőségére csorgathatjuk a nyálunkat. Furcsa perverzió, nem?
A saját szükségletek teljes torzulásánál egyel magasabb dimenzió a családmodell torzulása. Kutyát tartóként is teljesen megdöbbentő azt hallani, hogy valaki a “szőrös gyermekének” nevezi a házi kedvencét, s valóban gyermekpótlékként tekint rá. Hiszen a felelősség sokkal kisebb, elköteleződést tekintve teljesen más. Azonban miután arra kondicionálódtunk, hogy a család valami rossz, valami nyűg, ráadásul a gyerek a bolygót is rommá fogja szennyezni– szemben a hipoallergén, vegán macskával– el kell vetni. Bónusz pont, ha a TikTokon napi 4-nél többször közlik veled, hogy teljes anyagi pusztulásba fog dönteni egy gyerek.
De talán előre is szaladtam, hiszen már a kezdeteken megakad a projekt, hiszen a párkapcsolatok rosszak (legalábbis a heteroszexuális természetűek mindenképp), helyette örökké szingliként kell élni, hiszen nincs felelősség, nincs kötelezettség.
Ha még ennél is egyel magasabb absztrakciós szintre lépünk, a teljes önfeladás szintjét érjük el. Az illegális bevándoroltatással elért népességcsere tűrése a jóemberség oltárán valahogy a politikai koordinátarendszeren belül maradás feltételévé vált. Látszólag senki nem tudja, hogy vajon miért csak akkor vehet részt a centrista, demokrata, liberális, vagy progresszív euroatlanti politikai diskurzusban, ha alapvetésként tekint az egyéni állampolgárként személyében is gyakorolt szuverenitás egy szeletéről. A válasz azonban fent van: nem szeretünk felelősséget vállalni az életünkért, ezért olyan politikusokat választunk a különböző sóhivatalok élére, akik a hangzatos intézkedések mögé rejtett nihilt valósítják meg nemzetközi léptékben.
Valamilyen érthetetlen okból úgy tűnik tehát, hogy az vált a szabadságfogalmunkká, hogy szabadon pusztíthatjuk a kollektív emberiséget. Szabad gyermeket ölni (abortusz), szabad a keresztények vallását sárba tiporni, a kiváltságosnak gondolt társadalmi csoportokat megbélyegezni. Ez nem szabadság, hanem szovjet típusú kommunizmus. Valójában a szabadság fogalmának nem rombolónak, hanem építőnek kellene lennie: a társadalom jobbítására való korlátlan lehetőséget, a személyes meggyőződés, vallás és kultúra– másokat jogában nem sértő módon való– gyakorlását. És ez a nihilpolitika, illetve annak támogatóinak igazi bűne. Ha már a szabadság fogalmához társadalmi szinten társítunk negatív konnotációt, akkor mi fog maradni belőle? Ki fog harcolni a szabadságért, ha az mindenki szerint egy rossz dolog? Talán éppen ez a cél, hogy senki ne harcoljon a szabadságért, senki ne akarjon szabad lenni?
Valójában egy független, szuverenitását gyakorolni képes politikai formációnak– legyen ez egy ország, egy állam-, vagy katonai szövetség– úgy kell felépülnie, hogy a politikai jogokat gyakorló személyek és intézmények a legalsó szintekig ne csak képesek, de hajlandóak is legyenek gyakorolni egyéni szuverenitásukat. Mindez egy piramisszerű szuverenitási hierarchiát jelent, ahol a főhatalmat kollektíven gyakorló állampolgárok állnak a talapzatban, törekedve a társadalom építő jellegű továbbvitelére, élve politikai (például szavazati) jogukkal.
Egyel fölöttük a társadalmi szerveződés alappillérei, a családok állnak, amelyek egyfajta ellenőrző szuverenitással rendelkeznek: felügyelik és kontrollálják tagjaik kilengéseit. Avagy a klasszikus megfogalmazás szerint, ügyelnek arra, hogy mindenkinek legyen gyerekszobája.
A piramis csúcsán pedig a politikai vezetés áll, amelyet az alatta lévő két elemnek kell ellenőriznie. Ha azok defektesek, a csúcs sem lesz jobb. Ha a normalitás– akármilyen befolyás hatására– kiveszik a társadalomból, az eliten fog legelőször kitermelődni az abnormalitás. Hiszen a politika nemcsak érdekeket, hanem lelkületeket is aggregál– ennek terméke például az agresszív elégedetlenek hangján szóló Magyar Péter, vagy a teljesen impotens zavarodott, saját mentális állapotával tisztában nem lévő embereket megtestesítő Joe Biden, és amerikai progresszív ügynökhálózata.
A normalitás tehát maga a szabadság és fordítva: csak akkor lehet valaki igazán szabad, ha a normalitás, a személyes és közösségi, családi és kulturális integritása sértetlen. Korunk szabadságharcai így három dimenzióban zajlanak: a személyes, lelki szabadságunk, a közösségeink, a családok védelmének és megmentésének, valamint a kulturális integritás megőrzésének szintjén. És bár úgy tűnik van némi ébredés az euroatlanti politikai színtéren, a valódi pont, amikor a nép visszaveszi szuverenitását csak akkor jöhet el, amikor végre kisöprik a halálkufárokat a különböző sóhivatalokból. Ehhez azonban nem messiások kellenek, hanem mi, választópolgárok, meg némi józan ész.
Fotó: MTI/AP/Geert Vanden Wijngaert
Ballibebb
2024-07-17 at 17:18
Antilibero: tudod ki nem szaporodik még? A katolikus pap. Akkor ő nem családban él, de a családról beszélhet?
túródóra
2024-07-17 at 16:40
A kommunista zsidó banda legyőzhetetlen.
F. T. Kálmán
2024-07-17 at 16:36
@Antilibero
Nem életszerű, amit mondasz. A család bármilyen rokoni alapú együttélés lehet. 1 szülő + 1 gyerek, 2 férfi + 1 gyerek, 1 + 1 testvér, 1 nagyszülő + 1 unoka stb. Az emberek különféle kapcsolatokban élnek, nem lehet leegyszerűsíteni apa-anya-gyerekek formulára a családot. Szerintem már statisztikailag is többen vannak a gyereket egyedül nevelő elvált vagy eleve szingli szülők, és bizony törvény szerint ezek is családok. Marhaság a konzervatív fantáziákat rávetíteni a valóságra. A világ sokféle és a benne élő emberek is azok.
UI. Aki a náciktól ismert “végső megoldással” (Endlösung) fenyeget másokat véleménykülönbség miatt, az nem demokrata és nem is családbarát. Őszintén sajnállak.
Kárpáti
2024-07-17 at 16:28
Harc??? Háborúpárti!!!
Andrew
2024-07-17 at 16:17
sorry,Ballibebb,Elvira
Látom tudtok olvasni, de a tartalomból nem értetek semmit.
Antilibero
2024-07-17 at 16:16
Elvira,
A család = nő + férfi + gyerek(ek).
Másként nem is lehet.
Két férfi vagy két nő, nem alkot családot, nem is képesek szaporodni, utódokat létrehozni. A kutya vagy macska nem helyettesítheti a gyereket.
Amit felsorolt írása elején, az a szélsőséges liberálisok mantrája. Egy társadalom, az mindig is a többség akaratán kell, hogy alapuljon és nem az egyéni jogokon.
Az egyéni jog is szélsőséges liberális gondolat. Ha egyéni jogokra épülne a társadalom, akkor nincs szükség államokra sem.
Régi álom a szélső liberálisoknál, hogy a “mindent szabad” ideje jöjjön el. Szerintük törvényekre sincs szükség, de így az egész világ anarhiába és káoszba torkollna.
Az egyéni jog egy nagy hülyeség, félrevezetés, átverés.
Próbáljon meg Elvirácska egy multi cégnél hivatkozni az egyéni jogaira és úgy dolgozni. Rögtön kitennék a szűrét.
Elvirácska ne itt mérgezzen minket a beteg elméleteivel.
Ott a 444 vagy a telex. Az ottani olvasóközönség falni fogja a szavait.
Önök szélső liberálisok anarhisták. Megérdemelnének eg végső megoldást.
Bela
2024-07-17 at 16:16
“Harc”
Eddig azt gondoltam, hogy a fidesz békét akar!
Szerintem ebből a harcból is csak az “arc” marad meg!:-)
sorry
2024-07-17 at 16:04
Mindenki szabadon dönthet, hogyan kíván élni. Nem vonják meg az állampolgárságot a szingliktől és a szivárványosoktól sem. Senkit sem köteleznek arra, hogy 3 – 4 gyereke legyen, avagy közösüljön kecskékkel. Hol itt a gond?
Ballibebb
2024-07-17 at 16:03
“Szabad gyermeket ölni (abortusz), szabad a keresztények vallását sárba tiporni, a kiváltságosnak gondolt társadalmi csoportokat megbélyegezni.” – ezt mind lehet itthon is. Akkor kommunizmus van, hmm?
Szabadi Elvira
2024-07-17 at 15:45
A szociológia klasszikusaitól tudjuk (Spencer, Durkheim, Foucault, Merton, Bourdieu, Giddens, Castells), hogy a család egy társadalmi konstrukció, ami koronként, kultúránként és egyéni életmóddtól függően változik. Az őstársadalomban pl. a nagycsalád volt az irányadó, amiben generációk éltek együtt és mindenki szexelt mindenkivel (igen a gyerekkkel és a háziálatokkal is). Egy igazi őskonzervatív számára nyilván ez az ideális életforma. Mások viszont az egyén elsődlegességében és autonómiájában hisznek, nem kötődnek szorosan a rokonaikhoz, inkább baráti és rövidebb-hosszabb partnerkapcsolatokra épül az életük. És vannak olyan is, akik egyáltalán nem igényelnek semmilyen családi vagy párkapcsolati közösséget másokkal, egyedül szeretnek lenni. Az emberek sokfélék, nem lehet egyféle modellt ráerőltetni a különbözőségekre. Ha van itt bármiféle harcnak értelme, akkor annak arra kell irányulnia, hogy mindenki maga dönthesse el, hogyan akar élni.
Talpra magyar!
2024-07-17 at 15:43
Érdekes hogy Soros Györgynek von der Leyennek Tordainak Gyurcsány-Dobrev klánnak …… rengeteg gyerekük van és többszörösen szennyezve élik luxuséletüket. Közbe szemétkedve hazudozzák hogy ők aggódnak a Földünkért.