Egy rendőrségi segítséggel végrehajtott kilakoltatásban vélte megtalálni a „felvilágosult médiaelit” az Orbán-rezsim romlottságának csalhatatlan bizonyítékát, mivel az érintett asszony – akit senki nem bántott – a szerdai intézkedés közben rosszul lett. Az amúgy kórházi ellátásra nem szoruló nő esetéről a hatóság is ismertette a saját álláspontját, amelyben tagadják, hogy a XI. kerületi helyszínre vezényelt járőrök bármilyen törvényellenes dolgot követtek volna el. A Facebook-on terjedő amatőr videók tanúsága szerint ugyanakkor a hasonló esetekhez lábremegős izgalommal zarándokolnak el a mindig ráérő, általában rettenetesen unatkozó, bármibe belekötni képes, civileknek hazudott szájtépők, akik nem létező, csak általuk kitalált jogszabályok órákig tartó kárálásával tartják fel a hatóságok dolgozóit, és ettől kéjes örömöt éreznek.
Visszautasítja a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azokat a hangulatkeltő és manipulatív módon szerkesztett cikkeket, tudósításokat, melyek azt sugallják, hogy a rendőrök indokolatlanul erőszakosan, illetve törvénytelenül, empátia nélkül intézkedtek szerdán egy újbudai kilakoltatáskor – olvasható a rendőrség honlapján csütörtökön megjelent közleményben. Az ATV egy nappal korábban dobta be a „Megrázó videó: Félájult nőt lakoltattak ki ma Budapesten”- című, bombahírnek szánt tudósítását, amely aztán halálhörgéses zenei aláfestéssel gurgulázott végig a balliberális sajtón, a Facebook „Ezt oszd meg, és Dwayne Johnson küld neked egymillió dollárt, meg egy sportkocsit”- szinten vegetáló népe pedig már biztosra vette, hogy ebbe Orbán Viktor azonnal belebukik. Valószínűleg még nem jött össze az ehhez szükséges lájkmennyiség, mert a hírekben egyetlen szó sem szerepel a magyar kormány válságáról. A filmből annyi derül ki, hogy a hárommilliós bankkölcsönt nem törlesztő, így tizenhárommillió forintos tartozást felhalmozó család tagjai nem engedték be a végrehajtót, ezért az a rendőrség segítségét kérte, hogy bejuthasson az ingatlanba. A hangoskodó szomszédok, katasztrófaturisták, és károgó, botcsinálta jogászok – egyikük szerint törvény írja elő, hogy a rendőrnek háromszor kell tisztelegnie, háromszor kell bemutatkoznia, és háromszor kell elmondania, hogy mit akar, mielőtt megkezdi intézkedését – is alaposan dokumentált eseményről készült videón látszik, hogy az elárverezett lakásából a járőrök által kivezetett asszony valóban rosszul lett, ezért leültették az árnyékban. Az egyik, elsősegélynyújtásra kiképzett rendőr, megvizsgálta, mentőt hívott, a mentőorvos azonban nem tartotta indokoltnak, hogy a nőt kórházba szállítsák.
Közleményében a BRFK hangsúlyozta, hogy dolgozói kizárólag a törvényeknek alárendelve, a lehető legnagyobb empátiát és humánumot szem előtt tartva intézkednek, és teszik ezt az őket esetlegesen szidalmazó, gyakran emberi méltóságukban is sértő megjegyzések ellenére. A hatóság kiemelte, hogy a peres eljárás végén a bíróság által elrendelt végrehajtás nem a rendőrség hatásköre, azonban felkérésre, indokolt esetben intézkedni köteles, amely nem mérlegelés kérdése. Ismert, a korábban a baloldali kormányok által szabadjára engedett, jelzálogalapú devizahitelek tömeges bedőlésekor a Fidesz-kormányok idején volt a leghosszabb időtartamú a többször is meghosszabbított kilakoltatási moratórium, amelynek hatálya alatt – ugyancsak kormányzati segítséggel – sok család talált megoldást, köthetett kedvezőbb szerződést a bankokkal, így sokan megtarthatták ingatlanaikat.
Forrás: Police.hu/ATV.hu/PS. Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS