Pesti Srácok

Szájer József visszatér, Schmidt Mária mellett fog dolgozni

null

Elfogadtam Schmidt Mária főigazgató asszony megtisztelő felkérését és az Alapítvány keretein belül kollégáimmal létrehoztuk a Szabad Európa Intézetet. Az Intézet megalapításával egy régóta tartó, szoros együttműködés új szakasza kezdődik el. Intézetünk velem együtt három főből áll, de ambíciózus programot kívánunk végrehajtani. A nemzeti szuverenitásra alapozott európai integráció elvét valljuk, kiállunk a szabadság mellett, elutasítjuk az Európai Egyesült Államok gondolatát és egyetértünk Magyarország Alaptörvényével, amely szerint az európai együttműködés alapja a tagállamok önállósága, amelyben a szuverenitásról a nemzetek nem lemondanak az Unió javára, hanem azt az uniós intézmények által, közösen gyakorolják - olvasható a XXI. Század Intézet honlapján megjelent közleményben.

Szájer József a közeljövőben elinduló programjaikról is írt, ezek a következők lesznek:

⁃ önálló Európa-koncepció kidolgozása; a hatvanas években megszületett, De Gaulle elnök által ihletett, francia Fouchet-terv óta nem készült az Unió fejlődését nemzeti alapon kijelölő részletes program, ezt a hiányt szeretnék pótolni; a terv a tavaly megszületett és az Unió jövőjére vonatkozó, német-francia tudósok által készített reformjavaslatra is reagálni fog; ⁃ az Európai Unió tagországai számára összehasonlításra alkalmas, komplex szuverenitás-index kidolgozása, rendszeres vizsgálatuk a szuverenitás érvényesülése szempontjából, az azt fenyegető veszélyek számba vétele; ⁃ egy Nemzetek Jogai Charta-tervezet elkészítése; jelenleg az Unió alapokmányai között csak az egyének jogait védő charta létezik és ebből számos egyensúlytalanság és az Unió működését érintő diszfunkció ered.

Azt írja: munkájuk előrehaladását és eredményét megosztják a nyilvánossággal.

PestiSracok facebook image

- írja Szájer József a közleményben.

Szájer közleményében leszögezi: a négy évvel ezelőtti esetet kísérő nyilvános vitának egyetlen eleme van, ami túllépett a privát ügyeken, ezért fontosnak tartja újra rögzíteni, hogy a "politikai hátsó szándékokkal terjesztett állításokkal szemben" kábítószert nem fogyasztott, eljárás nem indult ellene, kizárólag a Covid-korlátozások megsértése miatt fizetett bírságot a hatóságnak.

- írja.

(XXI. Század Intézet / Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ajánljuk még