Szakács Árpád írása a PS-nek - Pozsonyi csata 907-ben és 2022-ben
A magyar nemzettudat tekintetében talán egyetlen olyan terület és korszak sincs, amelyik olyan indulatokat váltana ki ma is, mint a magyar őstörténet. A „honnan jöttünk?” kérdések napjainkban legalább annyira foglalkoztatják a magyar társadalom jelentős részét, mint az, hogy hová tartunk. És ez egy sajátosság, hiszen gondoljunk arra, körülöttük egyetlen nép sem szenved ilyen problémától. Mindenkit csak a jelen és a jövő érdekel, a múltat le tudják néhány mesével és legendával, és ez semmilyen zavart, megingást nem okoz az adott társadalom önbecsülése számára. (Szakács Árpád írása.)
Egyszóval körülöttük egyetlen nép sem szenved ilyen problémától. Nem úgy nálunk! Az elmúlt tíz évben több őstörténettel is foglalkozó rendezvény kommunikációs szervezőjeként próbáltam átlátni az átláthatatlant. A különböző szektaszerű képződmények, egymással vetélkedő csoportok a tét nélküli vagdalkozások arénájában egymás ellen vívott csatáikkal döbbenetes benyomást tettek rám. Akik próbáltak már ezzel a területtel kapcsolatba lépni, azok tudják, miről van szó. A magyar őstörténet szó szerint elszektásodott a társadalomban. Vannak csoportok, hívek, vezérek, önjelölt próféták tézisekkel és kinyilatkoztatásokkal, és a jó ég tudja még mennyi minden fokozza a zavart. Természetesen más a hagyományőrzők szubkultúrája és más a tudományos közélet, még ha van is némi átjárás.
Az elmúlt száz év sok-sok sikertelensége közepette rengetegen keresték és keresik azt a pontot, amihez oda tudják kötni létezésük alapját. Mert kell legyen egy biztos pont, ami tényleg biztos, és mi lehet más, mint a múlt. És ez logikus és bizony indokolt. Csakhogy a mai Julianus barátok nem a lényeget keresik, hanem romantikus elképzeléseiket próbálják igazolni. Legalábbis jó részük.
Mindez egy jelenség. Azzal áll összefüggésben, hogy a Magyar Tudományos Akadémia a nemzetárulás kategóriájába tartozó tevékenységének égisze alatt az utóbbi 150 évben az őstörténettel kapcsolatos ismereteket szó szerint meghamisítva próbálják átültetni a magyarok fejébe. És pontosan ez van ma is. A társadalomtudományok ugyanis megpróbálják elhitetni magukról, hogy egzakt tudományok. Pedig ez Magyarországon sokszor semmi más, mint politika. Egyszerű politika, szekértáborokkal, egzisztenciákkal, tudományos fokozatokkal, no és rengeteg pénzzel. Ennek okait most hosszadalmas lenne kivesézni, a Magyar Nemzetbenmár foglalkoztam a témával, de most maradjunk annyiban, hogy kazalszámra lehetne elégetni és ledarálni a sok-sok tudós életpályát kikövező könyveket, cikkeket, amelyek a magyarság őstörténetének meghamisítása jegyében íródtak. Aztán kiderülne, hogy a tudomány felkent papjai pucéran állnának a nagy nyilvánosság előtt. És a hazugság be van épülve a tudományosnak nevezett globális hálózatrendszerekbe, külföldi finnugor elméletet oktató kutatóintézetekbe. Mert az pontosan ugyanolyan politika, mint a mi lábvízmeleg provinciális világunk.
Mivel nem volt hiteles kép, így sokan laikusként próbálták azt megalkotni. Ez pedig pontosan az MTA malmára hajtotta a vizet. Volt összehasonlítási alap, a mesékben hívők és a komoly kutatóknak beállított társaság között. Miközben például egy finnugrista Szentgyörgyi Rudolf semmivel nem különb, mint bármelyik eszelős, aki vad elméletekkel kereskedik, csak éppen Szentgyörgyi úr egyetemen oktat.
Az elmúlt tíz év kultúrpolitikai törekvéseinek tekintetében kevés sikerrel büszkélkedhetünk. Van viszont egy olyan terület, ahol Kásler Miklós miniszter nem egyszerűen szembe ment mindennel, ami blokkolta a múltunk megismerését, hanem a Magyarságkutató Intézet létrehozásával konkrétan megpróbálja a lehetetlent. A sok-sok mulasztást helyretenni.
Nincs ennél nehezebb történelmi feladat. Nemcsak az MTA szervezett múlthamísító hálózatával megy szembe, hanem azokkal is, akik elszektásították a magyar őstörténetet. A tanokat pedig egyik helyen sem fogják visszavonni, hanem inkább megpróbálják eretneknek kikiáltani a Magyarságkutató Intézetet. No és ott a harmadik nagylétszámú csoport, amely azt várja, hogy máról holnapra megoldják az elmúlt 150 év minden problémáját. Egy magyar átlagember el sem tudja képzelni, ilyen körülmények között milyen dolgozni. De hogy az Intézet állja a sarat, arra példa az a bámulatos szakmai anyag, könyv, egyéb publikáció, konferencia, stb., amit eddig letettek az asztalra. Hasonlítsák csak össze más intézetekkel!
Kezdeményezőnek és úttörőnek lenni nem a leghálásabb feladat. A ember háta mögött ezrek „jótanácsait” hallja abban a formában, hogy „de ne így, ne úgy, ne amúgy, nem emígy, de mégse, inkább amúgy”. Persze döntően olyanoktól, akik egy ásót sem tudnak lenyomni a földbe és persze azokét, akik a múltfeltárás terén rengeteget dolgoztak, de a korábbi rendszerek nem adtak nekik lehetőséget és igazságtalanul lesodródtak a pályáról, most pedig úgy élik meg, ezt ők is megcsinálhatták volna. Persze nem így, hanem úgy. Most pedig sértettségből, frusztrációból erősítik a fanyalgók és a csepűrágók táborát.
"Mindig azt támadják, aki csinál valamit"
Mindig azt támadják, aki csinál valamit. A legkönnyebb helyzetben mindig az van, aki nem csinál semmit, vagy megpróbál besimulni, nehogy észrevegyék. A Magyarságkutató Intézet jól látható, hiszen tevékenységével egyre több helyen tűnik fel. A pozsonyi csatáról is készített egy animációs ismeretterjesztő kisfilmet, amely kiemelt figyelmet érdemlő próbálkozás. Mindebbe olyan népszerű művészeket sikerült bevonni, mint Kőházy Ferenc, azaz FankaDeli és Tóth Gabi énekes. És egy tény arra, hogy fillérekből, minimális költségvetésből mit lehet kihozni. Képzeljék el, ha ilyen próbálkozásokra érdemi forrást is biztosítana a magyar állam.
A pozsonyi csata kisfilm azt bizonyítja, hogy valakik, valamivel próbálkoznak, építkeznek. Hogy ez jó épület lesz-e, abban én biztos vagyok, de ezt ténylegesen a jövő munkája dönti el. És ehhez kapcsolódik a kisfilm legfontosabb üzenete: soha nem hátrálunk meg! A legjobb védekezés a támadás! Valamint az, hogy csak akkor vagyunk sikeresek, ha tudunk építeni egymás munkájára.
Most is lesz egy pozsonyi csatánk...
Ma a helyzet sokkal bonyolultabb. Most is lesz egy pozsonyi csatánk: 2022-ben! A külső ellenséget, most a belső ellenség is segíteni fogja. Ezért 2022-ben nehezebb lesz, mint 907-ben.
Ha vesztünk, konkrétan Magyarország meg fog semmisülni. Ezt kellene felfogni! Mert minden odavész, nemcsak a múltunk, hanem a jelenünk és a jövőnk is. Legyen intő példa Trianon: 1918 tavaszán a magyar katonák Konstancán, a román tengerben áztatták a lábukat. Ha akkor azt mondja valaki, hogy fél év múlva egy szedett-vetett román alakulat bevonul Kolozsvárra, legjobb esetben kinevetik. Hát bevonultak! Az összeomlás olyan mint egy tűzvész. Órák alatt leég az, amit évszázadok alatt felépítettünk.
Ideje a sorainkat rendezni, mert minden csepűrágás, okoskodás, gáncsoskodás, ami gyengít, az a vesztünket fogja okozni. Mindenki meg tudja találni a helyét a közelgő sorsdöntő ütközetben. Ideje beállni a sorba, nem okoskodással, hanem tényleges munkával. Mához két évre nem lesz hazánk! Ez a tét. A másik oldalon nem a balfék finnugristák lesznek, hanem a globális világ szervezett zsoldosai. A vélt vagy valós kibékíthetetlen ellentéteket a 2022-es pozsonyi csata után is meg tudjuk beszélni. Akkor még lesz rá lehetőségünk.
Ébresztő, magyarok! Ébresztő, Magyarország!
(A pozsonyi csatát bemutató animációs filmről bővebben itt olvashatnak, Varga-Bíró Tamás kritikus blogbejegyzése pedig itt található.)