Pesti Srácok

Szakértő: több országban is összefogtak a pártok a járvány miatt

Szakértő: több országban is összefogtak a pártok a járvány miatt

Több országban is összefogott a kormány és az ellenzék a koronavírus-járvány leküzdése érdekében, Magyarországon nem ez a helyzet - mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerda reggel az M1 aktuális csatornán. Az elemző kifejtette: Belgiumban, Spanyolországban, Izraelben és Romániában is azt hangsúlyozzák, hogy a járvány miatt félre kell tenni a politikai ellentéteket, eközben Magyarországon az ellenzéki pártok továbbra sem hajlandóak a kicsinyes politikai érdekeiket félretenni. Emlékeztetett, a magyar ellenzék a múlt héten megakadályozta, hogy a koronavírus-törvényt gyorsított eljárásban elfogadják, most pedig nemet nyomtak a jogszabályra a szavazáskor.

Meglepőnek nevezte az ellenzék magatartását, hozzátéve, társadalmi közmegegyezés van arról, hogy a kormány ominózus intézkedései fontosak és hatékonyak, hiszen még az ellenzéki szavazók is azon az állásponton vannak, hogy ezeket be kell tartani.

– mondta.

PestiSracok facebook image

Az ellenzéki viselkedés mögött Deák Dániel szerint az állhat, hogy attól félnek, a kormány sikeres válságkezelésének hatására nőni fog a kabinet támogatottsága, ezért igyekeznek a napirendet áttolni valamiféle demokráciavitába.

(MTI)

Ajánljuk még

Kirúgták a Károliról a fideszeseket patkányozó egyetemi oktatót

Magyar ugar 2021 június 4.
A mai napon azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát a Károli Gáspár Református Egyetem Klein Tamás docensnek, az infokommunikációs tanszék helyettes vezetőjének – tájékoztatta portálunkat az egyetem kommunikációs igazgatósága. Ő az az oktató, akiről a PestiSrácok.hu kedden megírta: tanóráin politikai agitálást folytatott, és félreérthetetlenül lepatkányozta a Fideszt, a fideszeseket.