Pesti Srácok

Szalai Piroska: leköröztük a németeket, franciákat, de még az olaszokat is

Szalai Piroska: leköröztük a németeket, franciákat, de még az olaszokat is

A KSH idén már a megszokottól korábban, a tárgyidőszak végét követő 30. napon közzé teszi a bruttó hazai termék (GDP) adatait. Így az unió azon országainak egyike lettünk, amelyek a legkorábban ki tudják adni ezt az első becslést – írja Szalai Piroska a Mandineren. A szakértő szerint a részletesebb és pontosított adatok majd csak szeptember 3-án állnak a rendelkezésünkre, de a főbb irányokat már ebből a korai közlésből láthatjuk. A KSH-val egy napon adta ki az Eurostat is az alábbi ábrán szereplő 14 ország adatát.

Láthatjuk, hogy a jelenleg ismert országok közül nálunk volt a 4. legnagyobb, 1,3%-os növekedés, ha a szezonális és naptárhatással korrigált értéket vizsgáljuk, s az előző év azonos időszakával hasonlítjuk össze. Az unió átlaga (0,7%) és az euroövezet átlaga (0,6%) fele a magyar dinamikának.

Az unió három nagy gazdasága, a német, a francia és az olasz is jóval kisebb ütemben fejlődött az idén mindkét negyedévben, mint mi, sőt a németeknél még csökkent is a GDP a tavalyihoz viszonyítva.

Ha rövid távú elemzést akarunk végezni, akkor szoktuk a negyedéves GDP adatokat az előző negyedévhez is hasonlítani. A magyar idei második negyedév az elsőhöz viszonyítva stagnált, az első becslés szerint -0,2%-kal csökkent a pontos érték. Ezt próbálta úgy magyarázni több ellenzéki elemző, mintha már itt lenne a gazdasági összeomlás.

PestiSracok facebook image

Azt elfelejtik, hogy az első negyedévben pedig a múlt év utolsó negyedévéhez viszonyítva 0,7 növekedtünk, s így a két negyedévben összességében is növekedést tudunk kimutatni még a negyedéves alapon is.

Ha pedig az idei első félévünket egyben hasonlítjuk a tavalyi első félévhez, akkor 1,5%-os növekedést tapasztalunk, ami uniós szinten kimondottan jónak számít.

Amíg a részletes GDP adatokra várunk, addig is reálgazdasági adatokkal tudjuk igazolni e kijelentést.

  • a reálkeresetek tavaly szeptember óta növekednek, s a növekedés mértéke december óta 10% körüli, illetve feletti. Az első negyedéves növekedés az OECD 35 országa közül az 5. legnagyobb, s ha 2019 év végi szinthez mérjük, akkor pedig a 2. legnagyobb.
  • a kiskereskedelmi értékesítés volumene az év első öt hónapjában 3,3%-kal nőtt a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva, s ha csak az élelmiszer kiskereskedelmet nézzük, ott 4,5% a növekedés.
  • az építőipar az első öt hónapban 6,1%-kal nőtt a tavalyi azonos időszaki szinthez viszonyítva.
  • a turizmusban az első félévben 7,6%-kal több volt a vendégéjszakák száma, mint előző év azonos időszakában.
  • élénkül a lakáspiac, országszerte csökken az értékesítési idő és nőnek a lakásárak.

A GDP termelés területei közül egy olyan jelentős van, ahol még nem indult be a növekedés, ez az ipar, még az év első öt hónapjában 2,4%-os csökkenést láttunk. Ez főként a külpiaci értékesítés csökkenésének tudható be. Itt azért nem feledkezhetünk meg arról a tényről, hogy hazánkban nagyon magas a német tulajdonban levő vagy a német cégekhez, illetve a német piachoz kötődő vállalatok aránya, amelyekre a német gazdaság nem túl rózsás helyzete erősen negatívan hat.

Fontos azonban figyelembe venni azt a tényt is, hogy a világ Európán kívüli részein azért jóval nagyobb a növekedés. Például az USA legfrissebb GDP növekedése 3,1% volt, ami az euroövezet ötszöröse, s a magyarnak is több, mint duplája. Oroszországról negyedéves GDP adatunk még nincs ugyan, de a 2023-as éves növekedésük 3,6% volt. Kína az idei évre 5%-kal számol, s ezt megalapozza az első negyedéves 5,3%-os javulásuk. A jövő évre a magyar kormány is 3,5%-kal kalkulál, de ehhez mindenképpen béke kell a határainkon túl.

Összefoglalva tehát: nem, nincs válságban a magyar gazdaság, hanem épp az unió egyik legnagyobb növekedését produkálta az idei első félévben. Ugyan ez a növekedés az unión kívüli világban nem tekinthető kiemelkedőnek, így tény, hogy nem kell elégedetten hátra dőlnünk, de nem szabad eltúlozni sem. S ha a teljes gazdasági közösség, amihez tartozunk csökken vagy stagnál, akkor nem érdemes a kormányt okolni egyedül a bajainkért. Persze, az ellenzék részéről ez érthető, de az a szakértő, aki így nyilatkozik, biztosan nem objektív, s véletlenül se higgyük el neki, hogy független.

Mandiner; Fotó:

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.