reálkereset
Alávaló tempóban támadják a saját hazájukat, a DK most sem áll le az inflációs hazugságokkal
Bár tudjuk, hogy az ellenzék dolga, hogy mindenbe is belekössön és hergelje az embereket a kormány ellen, azért nem ártana, ha az eltúlzott csúsztatásokkal alább hagynának. A DK-s Varga Zoltán most épp azzal állt elő, hogy márciusban is számtalan terméknek gyorsult a drágulása, már a vajas kenyér is luxusterméknek számít. Szalai Piroska, munkaerőpiaci szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdasági és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa viszont már cikkeiben és a PestiSrácok.hu-nak is elmondta, hogy nálunk később lódult meg az infláció és később is tetőzött, márciusban meg nem nőtt, hanem csökkent az élelmiszerek ára és ha így haladunk a javulással, akkor valóban elérhető az év végére az egy számjegyű pénzromlás. Június elsejétől pedig jönnek a kötelező akciók a boltokban, ami tovább javíthat a helyzetet. Ugyanakkor azt is fontos megjegyezni, hogy hazánkban a reálkeresetek 2,6 százalékkal emelkedtek, ellentétben Németországgal, ahol harmadik éve csökkennek. Nem csoda, hogy a pünkösdi hétvége telt házat hozott a turisztikában, de ez persze nem érdekli a baloldalt, ők a negatív kommunikáció hívei. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.