Pesti Srácok

Már meghaladja az 560 ezer forintot az átlagkereset

null

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, 2022 novemberére vonatkozó adatai szerint tovább folytatódott a bérek növekedése. Tavaly novemberben az átlagos bruttó bér 563 600 forintot tett ki, azaz egy év alatt 16,8 százalékkal növekedett, miközben a kedvezményekkel számított nettó bér 17,6 százalékkal nőtt, így elérte a 387 800 forintot.

2022 első 11 hónapját tekintve a bruttó bérek 17,5 százalékkal nőttek, amely azt is eredményezi, hogy tavaly november végéig a reálkeresetek összességében – a szankciós inflációs helyzetben is – 3,4 százalékkal emelkedtek, így a bérek továbbra is megőrizték a vásárlóerejüket. A keresetek növekedése idén, azaz 2023-ban is tovább folytatódhat, hiszen a megállapodásoknak köszönhetően a minimálbér 16 százalékkal, a garantált bérminimum 14 százalékkal emelkedett. A kormány ugyanakkor nemcsak a bérek növekedését segíti, hanem a rezsicsökkentés átlagfogyasztás mértékéig történő megvédésével havi 181 ezer forintot hagy a családok zsebében, valamint kamatstoppal és élelmiszerárstoppal küzd a káros, a magyarok által elutasított szankciók negatív hatásaival szemben. Annak érdekében pedig, hogy a bért adó vállalkozások, a magyar gazdaság megőrizze stabilitását és versenyképességét, a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogrammal már mintegy 3000 milliárd forintnyi, azaz a GDP 4 százalékának megfelelő finanszírozási forrást biztosít számukra.

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Jászai Csaba

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.