Pesti Srácok

ITM: a reálkeresetek folyamatosan növekednek

null

Magyarországon a reálkeresetek 93 hónapja folyamatosan emelkednek – hangsúlyozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) január-szeptemberi kereseti adatait kommentálva.

A KSH adatai szerint szeptemberben a bruttó átlagkereset 392 ezer 300 forint volt, 8,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, január-szeptemberben a bruttó átlagkereset 395 ezer forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 ezer 700 forintot ért el, mindkettő 9,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Bodó Sándor elmondta, Magyarországon a minimálbér és a garantált bérminimum növekedése hatással van a magasabb bérek alakulására is. Ismertette, hogy a magyar minimálbér 2010-ről 2020-ra 73 500 forintról 161 ezer forintra nőtt, hasonló az emelkedés a garantált bérminimum esetében is, 89 500 forintról 210 600 forintra változott, a bruttó bérek 2010-től 81,6, a nettó bérek 84,5 százalékkal emelkedtek. Az államtitkár rámutatott arra, hogy az idén a bérnövekedés a versenyszférában leginkább az építőiparban, bizonyos műszaki pályákon volt, a legmagasabb béreket továbbra is a bankszektor, a pénzügyi terület biztosítja, az átlagot jóval meghaladják a keresetek az energiaszektorban is. A közszférában a béreket leginkább az ágazati kormányzati intézkedések növelték az ország teljesítményétől függően. Bodó Sándor szólt arról is, hogy uniós összehasonlításban is jelentős és számottevő a magyar bérek növekedése 2010 és 2020 között.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.