Pesti Srácok

Alávaló tempóban támadják a saját hazájukat, a DK most sem áll le az inflációs hazugságokkal

null

Bár tudjuk, hogy az ellenzék dolga, hogy mindenbe is belekössön és hergelje az embereket a kormány ellen, azért nem ártana, ha az eltúlzott csúsztatásokkal alább hagynának. A DK-s Varga Zoltán most épp azzal állt elő, hogy márciusban is számtalan terméknek gyorsult a drágulása, már a vajas kenyér is luxusterméknek számít. Szalai Piroska, munkaerőpiaci szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdasági és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa viszont már cikkeiben és a PestiSrácok.hu-nak is elmondta, hogy nálunk később lódult meg az infláció és később is tetőzött, márciusban meg nem nőtt, hanem csökkent az élelmiszerek ára és ha így haladunk a javulással, akkor valóban elérhető az év végére az egy számjegyű pénzromlás. Június elsejétől pedig jönnek a kötelező akciók a boltokban, ami tovább javíthat a helyzetet. Ugyanakkor azt is fontos megjegyezni, hogy hazánkban a reálkeresetek 2,6 százalékkal emelkedtek, ellentétben Németországgal, ahol harmadik éve csökkennek. Nem csoda, hogy a pünkösdi hétvége telt házat hozott a turisztikában, de ez persze nem érdekli a baloldalt, ők a negatív kommunikáció hívei.

Kár tagadni, hogy az egész ország érzi a bőrén a elmúlt évek drágulását, ami főként az élelmiszerárakban mutatkozott meg. A kormány intézkedéseinek köszönhetően viszont a rezsi az átlagfogyasztásig az Európát sújtó energiaválság ellenére sem változott, ugyanez azonban nem mondható el az élelmiszerárakra, amiknek az ára a hatósági árak bevezetése ellenére is drágult, de nemcsak nálunk, hanem az egész kontinensen.

A baloldal természetesen igyekszik az árak emelkedését a kormány nyakába varrni, de korábbi cikkünkben a Századvég szakértője azon az állásponton volt, hogy az élelmiszerárak durva emelkedését a kereskedőknek köszönhetjük. A Gazdasági Versenyhivatal pedig vizsgálódni is kezdett, melynek eredményeképpen hirtelen az élelmiszerláncok elkezdtek mérsékelni az árakon, verseny alakult ki a vevőkért. Márciusban pedig már az inflációs skálán is mutatkozott némi javulás, ugyanis a februári 25,4 százalékról, 25,2 százalékra csökkent, áprilisban pedig 24 százalékon állt az infláció. A magas árakra a munkáltatók is reagáltak, ugyanis a teljes munkaerőpiacra vonatkoztatva a reálkeresetek 2,6 százalékkal emelkedtek. A kormány pedig a pénztárcák kímélése érdekében a bevezette a hatósági áras termékeket, június 1-től pedig a boltokban 20 termékkategóriában lesz kötelező az akciók bevezetése.

Mindennek ellenére a DK-s Varga Zoltán most azzal állt elő, hogy márciusban is számtalan terméknek ment fel az ára, a vajas kenyér pedig luxuscikknek számít. Mint fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Mindenről tehát a DK szerint az Orbán-kormány tehet.

A számok mást mutatnak

Szalai Piroska azonban rácáfolt a DK-ra, mert ők csúsztattak az adatokkal, grafikonjaik nem fedik a valóságot. Mint írta egy korábbi cikkében:

A szakértő kitért arra is, hogy a KSH adatai szerint 14,5% volt a fogyasztói árindex, s 17,5% a bruttó átlagkereset emelkedés, így a reálkeresetek 2,6%-al emelkedtek a teljes munkaerőpiacra vonatkoztatva. Ilyen javulás valószínű, hogy sehol nem volt az OECD országai között. Németországban már harmadik éve csökken a reálkereset, Csehországban előzetes adatok szerint a legnagyobb volt a tavalyi csökkenés az OECD országai között.

Azt, hogy milyen rosszul élünk mi itt Magyarországon jól mutatja, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által létrehozott Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint pünkösdre már most több mint 420 ezer vendégéjszakát foglaltak le a magyarországi szálláshelyekre, azaz telt házas lesz a hétvége a hazai turizmusban.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.